Hatvan gyermek kapott ajándékot

Önzetlen adományaikkal hatvan, az átlagosnál nehezebb körülmények között élő gyermek karácsonyát tették szebbé a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat és a Terézvárosi Gondozó Szolgálat munkatársai. Ajándékaikat az intézmények vezetői december 13-án a Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ (TCSGYK) Hegedű utcai klubhelyiségében megtartott karácsonyváró ünnepségén adták át a kicsi és nagyobbacska gyermekeknek.

Az érkező vendégeket Kopácsy Judit, a TCSGYK vezetője kísérte a terembe, ahol a feldíszített karácsonyfa alatt sorakoztak a szépen becsomagolt ajándékok.

 

A vendégeket Simonffy Márta, a terézvárosi önkormányzat alpolgármestere köszöntötte, és arról kérdezte a gyerekeket, miről is szól a közelgő ünnep. Egy cserfes kislány, amint meghallotta a karácsony szót, azonnal közbevágott: „Ez azért jó ünnep, mert ilyenkor adunk valamit a gyerekeknek”.  Egy másik kislány mélyen egyetértett a gondolattal, megtoldva azzal, hogy „ez jólesik a gyerekeknek”. Majd azt is elárulta, hogy ő hisz a Mikulásban és a Jézuskában is. A sokszereplős párbeszéd végére a gyerekek és az alpolgármester kiegyeztek abban, hogy a karácsony a szeretet és a Jézuska születésének ünnepe.

 

 

 
A bűvész, Simonffy Márta és Kopácsy Judit adta át a gyerekeknek az önkormányzat ajándékát

 

Az alpolgármester nem érkezett üres kézzel, az önkormányzat csokoládéval és mandarinnal kedveskedett a jelenlévőknek. Egy leányka igencsak elámult a jókora dobozban sorakozó csokoládék láttán, és arról faggatta az alpolgármestert, hogy tudott ennyi ajándékot vásárolni. Simonffy Márta nem jött zavarba, elmesélte, hogy egy hihetetlenül okos és nagyon spórolós alpolgármestertársának sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy az önkormányzat minden óvodába tudott vinni ajándékot a gyerekeknek.

 

A TCSGYK egy bűvésszel lepte meg az ünnepség résztvevőit, aki a produkcióba bevonva nemcsak elkápráztatta, de sokszor meg is nevettette a kicsiket. A nagyobbak minden mozdulatát árgus szemekkel lesték, hogy megfejtsék a mutatványainak titkát.

 

 
Zoltán atya az ajándékozás öröméről is beszélt a gyerekeknek

 

A műsort követően az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom plébánosa, Horváth Zoltán atya az iránt érdeklődött, vajon tudják-e a gyerekek, miért a kéményen keresztül érkezik a Mikulás. Miután alaposan átbeszélték a dolgot, elmesélte nekik Szent Miklós püspök jószándékú adakozásának és a Jézuska születésének történetét.  

 

A bűvész bebizonyította, mindenki tud varázsolni

 

Az ünnepség legboldogabb pillanatai közé tartozott, amikor a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálattól Krahlingné Micskei Aranka főnővér, Rothauszkyné Jaczina Zsuzsanna gazdasági igazgató, dr. Szabó Katalin orvos igazgató és dr. Czermann Imre igazgató, a Terézvárosi Gondozó Szolgálattól pedig az intézmény vezetője, Schmolczné Havas Pálma és Perjés Tünde gazdasági igazgató névre szóló csomagolásban átadta a gyerekeknek az ajándékaikat.

 

 
A TESZ és a TEGOSZ munkahelyi közössége adományaival 60 gyermeknek szerzett örömöt

 

Az adventi ünnepség eszem-iszom mulatsággal ért véget, az ünnepi asztalról a hagyományos karácsonyi sütemény, a bejgli sem hiányzott.