Hajlék nélkül, mégis otthon

Az utcán élők számára a szenteste és a karácsony épp olyan nap, mint az összes többi, csak épp ünnepkor sokkal jobban felhangosodik a hiány. Előtörnek az emlékek, és a szívek fájdalmasan csordultig telnek egykori kézfogásokkal, halványan felsejlő mosolygó szempárokkal vagy a töltött káposzta mennyei ízének foszlányaival. Hogy a hiányt egy kicsit csillapítsák, a különböző terézvárosi hajléktalanellátó szervezetek szeretetvendégséggel, főzéssel és az alapvető szükségleteket kielégítő csomagokkal készülnek karácsonyra.

„A hajléktalanság nem egy romantikus történet – mondja Szert Zoltán, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Terézvárosi és Erzsébetvárosi Nappali Melegedőjének vezetője. – Lehet, hogy a fekete-fehér, ráncos idős ember, akit negyven éve ismételgetnek szociofotókon, megdobogtatja a szíveket, de a valóság egész más. Nem úgy kell elképzelni, ahogy azt az 1920-as években ábrázolták, hogy karácsonykor több száz hajléktalan melegszik Róbert bácsi konyháján, vagy egy kupacban ül és várja a Jézuskát. Az ünnep egy hajléktalan számára épp olyan nap, mint a többi, annyi különbséggel, hogy ilyenkor sokkal jobban megélik a magányt, felerősödik a hiány és annak a tompítására való igény. Aki tényleg az utcán él, és csak a nappali melegedők kötik az ellátáshoz, annak az emlékek és a hiány jelentik az ünnepet. A múlt felidézése vagy az azzal való küzdelem, hogy inkább ne jöjjenek az emlékek.”

 

 

 

Lakkridikül az élet

 

E. még csak 45 éves, de hatvannak látszik. Ahogy ő mondja, meggyötörte az élet. Nincs ellenére, hogy beszélgessünk, de csak ritkán néz a szemembe. Többnyire a távolba réved, úgy meséli, hogy kertészeti végzettsége van, még a virágkötőit is elvégezte, de a faluban, ahol élt, nem volt szükség az efféle munkára. Gyengék az idegei, váláskor a volt férje erre és a munkanélküliségére hivatkozva vette el tőle a gyerekeit – négy éve nem látta őket, amióta Budapestre jött „szerencsét” próbálni. Eleinte az édesanyjánál lakott valahol Pest mellett, de miután az asszony meghalt, a bank vitte a házat. E.-nek nem maradt más választása, mint az utca.

 

Az összes holmija elfér egy nagyobbacska szatyorban, mutatja, hogy glédába hajtogatva állnak benne a ruhái. E. az utcán is igyekszik ember, sőt nő maradni – lakkridikülje az utolsó kapaszkodó az átlagemberi létbe, ami miatt talán nem mindenki nézi hajléktalannak. Nappal közmunkát végez, éjszaka a RÉS Alapítvány Podmaniczky utcai éjjeli menedékén húzza meg magát. Álmában virágkötő egy kis virágüzletben és hatalmas csokrot köt a kislánya általános iskolai ballagására. Ha kívánhatna karácsonyra, azt kérné, hadd fogja meg akár csak egyetlen percre a gyerek kezét, és hadd nézzen mélyen a szemébe – úgy, ahogy a sok félrepillantás után most az enyémbe néz.

 

Káposzta szalonnabőrrel

 

Közben hozzánk csapódik J. – ő még csak néhány hete alszik a „női éjjelin”. Karácsonyra ő is kívánna – már a lehetőség is felvillanyozza, hogy egy jó nagy adag tejfölös töltött káposztáról ábrándozhat. Idősebbnek tűnő asszony, húzza maga után a kis motyóját és külön zacskóban a gyógyszereit. Korábban több mint 20 évig élt az utcán, Terézvárosban. Itt ismerkedett meg egy férfival, aki később az élettársa lett. Mindketten munkát szereztek, és sok-sok utánjárásra sikerült lakást kapniuk valahol Kőbányán az ottani önkormányzattól. Eleinte csodaszép volt minden, „úgy éltünk, mint a normális emberek” – meséli. Csak aztán az asszony beteg lett, a férfi meg többször nyúlt az italhoz a kelleténél.

 

Egy hónappal ezelőtt már sokadszorra verte meg a nőt, aki egy váltás ruhával visszatért élete egykori boldog-boldogtalan helyszínére. „Persze jó lenne hazamenni karácsonyra – mondja –, az embernek a legfontosabb, hogy melegben legyen és legyen mit ennie.” Ám a szabadsága és a testi épsége jelen pillanatban – nem pont így mondja, de ez a lényeg – az utcán inkább garantált. Nem tudja, mi lesz, most még a holnappal sem gondol, nemhogy a karácsonnyal. Amúgy sem mindig ünnepelték, otthon sem, csak ha épp volt káposztára való. Fát soha nem állítottak, de ha az anyagiak engedték, főztek egy nagy adag töltött káposztát szalonnabőrrel.

 

 

 

Minimális gesztusok

 

A szükség az év 365 napján szükség, nem csak ünnepkor. Ezt hangsúlyozva utal Szert Zoltán arra, hogy jó-jó egy ilyen ünnepre fókuszáló újságcikk, de nekünk is többet kellene az utcán élő embertársainkra fókuszálni. „December 10-étől, amikor a társadalom észbe kap, hogy juj, karácsony van, temérdek újságcikk meg szociofotó születik a hajléktalanok helyzetéről. Ilyenkor dugig van az egész rendszer étellel, adományokkal, aztán január 10-én elengedik ezt a történetet.”

Minimális gesztusnak nevezi azt is, hogy az Eötvös utca 21. szám alatti Terézvárosi Nappali Melegedőben szeretetvendégséget tartanak karácsony előtt 20-22 főnek, főleg olyanoknak, akik afféle törzstagjai a helynek; emellett az idén is összeállítottak 45 csomagot, amit a hajléktalanjaik között osztanak szét.

 

„Minden évben pályázunk az önkormányzatnál – a Covid előtt évente kétszer, a járványidőszakban egyszer írt ki pályázatot a hivatal. Az elnyert összegből a terézvárosi melegedőbe járó hajléktalanok és az intézménytől segítséget kérő, kerületi rászorulók számára szervez kulturális programokat a Máltai Szeretetszolgálat. Voltunk kirándulni, megnéztünk együtt kiállításokat, jártunk a Csodák palotájában – csupa olyan programon, amelyek célja, hogy az azokon megszerzett élmények és találkozások segítsék a hajléktalanok lelki és mentális fejlődését, hozzájáruljanak a beilleszkedésükhöz. Ezekből a programokból egy a karácsonyi vacsora.”

 

Húsz lakossági csomag is készült

 

Az ajándékcsomagok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Adni öröm!-gyűjtéséből valósulnak meg. Az idén már 25. alkalommal lehetett leadni december 16–21. között az élelmiszerboltok pénztárai mellett, mögött tartós élelmiszert. „Évről évre nagyrészt az innen befolyt adományokból fedezzük az intézményi szükségleteket – magyarázza Szert Zoltán. – Ilyenkor nemcsak a hajléktalanellátásról beszélünk, hanem a családok átmeneti otthonáról és az idősellátásról is. Szóval részben ezekből az adományokból állítják össze a karácsonyi csomagokat is – az idén 45 készült, abból 20 úgynevezett lakossági.” Vagyis azok a Terézvárosban lakhatási szegénységben élők kapják, akik rendszeresen, visszatérő vendégként veszik igénybe a melegedő szolgáltatásait. Ott fürdenek, szerdánként ott mosnak, mert nincs mosógépük, esetleg a szolgáltató kikapcsolta az áramot vagy elzárta a vizet az otthonukban.

 

Mozgásban

 

Bár az eredeti elképzelés szerint nagyjából azt szerettük volna megmutatni, milyen lehetőségei vannak az ünnep alatt picit fénnyel töltődni a Terézvárosban élő hajléktalanoknak, Szert Zoltán többszörösen is rávilágított, mennyire téves egy efféle felvetés. Többek között azért is, mert ahogy ő mondja, nincs olyan, hogy terézvárosi hajléktalan.

 

„Nagyjából 80-100 ember jár hozzánk, az Eötvös utcai melegedőbe, ennek közel a harmada lehet valamilyen módon terézvárosi kötődésű. A populáció mozgásban van. Az, hogy ki hol tölti az éjszakát, inkább megfogható, de hogy ki melyik melegedőt használja, az szokás kérdése. Szerencsére a belváros elég jól el van látva – van egy az Izabella és a Király utca sarkán, ott van a Hajléktalanokért Közalapítvány Szobi utcai melegedője és lábadozója, valamint az Üdvhadsereg Bajnok utcai menedéke. De a VII. kerület, a Menhely Alapítvány Kürt utcai melegedője vagy a máltaiak Murányi utcaija is közel van – az összes akár gyalog is simán bejárható. Aki hozzánk jár fürdeni vagy mosni, az a Kürt utcában reggelizik, a Bajnokban ebédel és a Szobiban vagy a Podmaniczkyn alszik. Mozgásban lévő társaság, sokkal inkább belvárosinak, mint terézvárosinak vallják magukat – ha egyáltalán –, de ha éppen ételosztás van a Margit híd budai hídfőjénél, akkor rögtön budaiak lesznek.”

 

 

 

Saját pinceablakok

 

Mihály a kevés „terézvárosi lakos” egyike. A Hunyadi tér környékén bukkan fel évtizedek óta. Az FKF-nél közmunkát végez, az Andrássy út Oktogon és Szív utca közti szakaszát sepregeti nap mint nap. Ebből megvan az a kis pénze, amiből telik a piros Pegazusra és az éjszakai szállásra. Két szatyor a teljes vagyona, ebbe két jó meleg pléd is elfér, mutatja büszkén. Amikor kérdem, mire volna leginkább szüksége, azt mondja, mindene megvan. A melegedőkben kap enni-inni, és ha lerohad a lábáról a cipő, a Szobi utcában azt is kap újat. Van munkája, és karácsonyra a volt felesége és a gyerekei hazavárják. Mindig megy, de hamar visszakívánkozik az „otthonába”, Terézváros utcáira, ahol „saját” pinceablakai vannak, és pontosan tudja, hova melyik napszakban érdemes odakucorodni, ha az ember jó melegre vágyik.

 

 

A Terézvárosi Polgármesteri Hivatal Rendészeti osztálya 24 órás telefonos ügyeletet tart, ahol az utcán élő életveszélybe kerülteket be lehet jelenteni. Tel.: +36 (1) 279-2470, e-mail: ugyelet.kozter@terezvaros.hu.

 

Szöveg: Csejtei Orslya

Fotó: Dimény András/kepszerk.hu