Forradalmárok tollal

Az 1956-os forradalmat – Petőfi-körös előzményei miatt – gyakran nevezik az írók forradalmának. Valóban sok író vett részt a sztálinizmus elleni felkelés előkészítésében, de Petőfiék forradalmát ennél is jobban jellemezte a szerepvállalásuk. Egyes életpályák esetén szinte lehetetlen eldönteni, hogy a történelemkönyvek vagy az irodalomtörténet lapjaira kínálkoznak-e inkább. Közülük többeknek utcanév őrzi emlékét Terézvárosban.
Jókai Mór

 

A reformkor érzelmileg felfokozott időszakában még a vérbeli politikusok között is sokan kacérkodtak az irodalommal. Az újságíró Kossuth Lajos is csak az utolsó, 1847 őszén összehívott reformországgyűlésben lett követ és az ellenzék vezére. Előtte, börtönévei alatt Shakespeare-fordítással is próbálkozott, nem is rossz minőségben. 

 

Kossuth politikájának támogatója volt az országgyűlésben Andrássy Gyula is. A fiatal arisztokratától sem állt távol az irodalom: fennmaradt tréfás verses levelezése politikai ellenfelével, az udvarhű Dessewffy Emillel. A szabadságharc idején honvédtisztként szolgált, majd a forradalmi kormány diplomatája volt. Tevékenységéért Világos után távollétében halálra ítélték, ezért a párizsi hölgyek maguk között csak „szép akasztottként” emlegették a korszak férfiideálját. Költői vénájának később is hasznát vette: amikor a kiegyezés után már miniszterelnökként, majd közös külügyminiszterként romantikus levelezésbe keveredett Erzsébet királynéval. (Néhány egymásnak küldött versen és levélen kívül több valószínűleg nem volt a kapcsolatukban, négyszemközt legfeljebb pár órát tölthettek együtt egész életükben.)

 

 

Eötvös és Csengery

 

Két politikustársánál jóval erősebb szálak kötötték az irodalomhoz a főrendiház centralista ellenzékének vezéralakját, Eötvös Józsefet. Irodalmi pályáját Victor Hugo hatását mutató romantikus drámákkal kezdte, de a 40-es években már megjelentek egyedi hangú regényei, köztük a ma is olvasható A falu jegyzője. A Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként az elsők között fordult szembe Kossuth politikájával, és mondott le kormánytagságáról. Minden bizonnyal az életét is ennek a döntésének köszönhette, így a szabadságharc leverése után is párhuzamosan haladhatott közéleti és szépirodalmi pályája. Az abszolutizmus időszakában szintén írt regényeket, sőt verseket is, miközben ellenzéki politikusként, majd az 1867-es Andrássy-kormány kultuszminisztereként nevéhez kötődik a leginkább liberális szellemiségű törvényjavaslatok kidolgozása, köztük a zsidók egyenjogúságát kimondó vagy a polgári oktatást megalapozó törvényé. 

 

Eötvös József centralista ellenzéki köréhez tartozott Csengery Antal, aki nem szépíróként, hanem a modern magyar újságírás és publicisztika egyik megteremtőjeként állította harcba tollát a reformerek mellett. Kossuth leváltása után ő lett a legnagyobb ellenzéki lap, a Pesti Hírlap szerkesztője. Okos és tisztességes vezércikkek, gazdasági okfejtések, alapos elemzések jellemezték tevékenységét: nem csoda, hogy lapja hamar el is veszítette harcosabb hangot kedvelő olvasóinak többségét. A forradalom alatt, majd a kiegyezés után elsősorban jogászi józanságát használták a magyar kormányok. 

 

 

Podmaniczky, Vörösmarty, Bajza

 

Szintén a reformországgyűlés írói vénával megáldott arisztokratái közé tartozott Podmaniczky Frigyes, aki a forradalom előtt Kossuth kortese, azaz kampányfőnöke volt, majd huszárkapitányként harcolta végig a szabadságharcot. Világos után büntetésből közlegényként sorozták be a császári hadseregbe. Leszerelését követően sorra jelentette meg regényeit, ám nem elsősorban ezek művészi értéke miatt érdemes fejet hajtania előtte az utókornak, hanem a kiegyezés után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa élén végzett városépítő munkásságának köszönhetően. Nevéhez fűződik Terézváros sugárútja, az Andrássy út kiépítése és az Operaház építése. Az előszeretettel hordott kockás nadrágjairól pepita bárónak is nevezett politikus Krúdy Gyula egyik ihletőjeként az irodalmi emlékezetbe is bevonulhatott. 

 

 

 
Podmaniczky Frigyes

 

 

A reformkor első számú költőjeként számon tartott Vörösmarty Mihályt szintén elragadta a politikai lelkesedés. 1847-ben alelnöke lett a pesti Ellenzéki Körnek, és így aktív szerepet játszott a forradalom előkészítésében. 1848 nyarán Eötvös József miniszterként felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de ő nem fogadta el, inkább a közéletet választotta. Elindult a képviselő-választáson, és bekerült az országgyűlésbe. A képviselőház leghallgatagabb tagja volt, politikai beszédeket nem tartott, így Petőfi végül csak egy neki nem tetsző szavazata miatt tudta megtámadni politikussá lett mesterét. 

A Vörösmarty generációjához tartozó vezető irodalmárok közül Bajza József költő és kritikus a Nemzeti Színház igazgatójaként vált a márciusi események fontos szereplőjévé. Politikai tisztséget később sem vállalt, ám a Kossuth Hírlapja című forradalmi lap főszerkesztőjeként mégis aktívan részt vett a közéletben. Szerepvállalásáért Világos után éppúgy bujkálnia kellett, mint Vörösmartynak, később pedig az évekig tartó üldöztetés miatt elméje elborult, és teljesen elveszítette kapcsolatát a külvilággal. 

 

 

Vasvári Pál 

 

A forradalom legismertebb írói nem a befutott irodalmi középgenerációk, nem is az országgyűlési író-politikusok soraiból kerültek ki. A Petőfi Sándor körül gyülekező irodalmi tömörülés, az 1846-ban létrejött Tízek Társasága tagjait a forradalom első napjaiban szinte mind ott találjuk a márciusi fiatalok között. A csoport, amelyet Petőfi eredetileg „magyar romantikai iskolának” akart elnevezni, az irodalomban és a közéletben is radikális forradalmi nézeteket vallott. A csoporthoz később fiatal irodalmárok és politizáló ifjú értelmiségiek is csatlakoztak törzskávéházukban, amelyet ők az új bérlőről csak Fillingernek neveztek egymás között, nem pedig Pilvaxnak, mint az idősebbek. Többségük nevét ma már csak utcanévtáblák és történelemkönyvek őrzik, műveiket kevesen olvassák. Pedig Bérczy Károly, Bozzai Pál, Bulyovszky Gyula, Degré Alajos, Hamary Dániel, Pálffy Albert vagy Szegfi Mór nem forradalmárként, hanem irodalmárként akart halhatatlanná válni. 

 

 

 

 
Vasvári Pál

 

 

A csoport meghatározó tagja volt Teleki Blanka leánynevelő intézetének ifjú történelemtanára, Fejér Pál, aki Vasvári Pál néven írta cikkeit. Vasvári megtestesítette a korszak férfiideálját: magas volt, kék szemű, sűrű barna hajfürtökkel, és érces hangján mindig lelkesítően beszélt. Sármjának és persze hazafias szellemű írásainak az iskola alapítója sem tudott ellenállni, és lassanként beleszeretett a nála húsz évvel fiatalabb tanárba. Nem tudjuk, hogy Teleki Blanka szerelme viszonzásra talált-e, de tény, hogy a következő év sorsfordító pillanataiban rendre az ifjú forradalmár mellett találjuk. Utoljára 1849 tavaszán, amikor Vasvári szabadcsapatot toborzott a román felkelők visszaszorítására, Teleki Blanka pedig egy piros zászlót ajándékozott a hadba vonulónak. Soha többé nem látták egymást: Vasvári Pál Petőfihez hasonlóan elesett az erdélyi hadszíntéren.

 

 

Jókai Terézvárosban

 

Petőfi Sándoron és a forradalom napjaiban mindössze 18 éves Vajda Jánoson kívül csak Jókai Mór neve került be az irodalomkönyvek lapjaira. Ő Petőfi és Szendrey Júlia albérlőjeként kezdettől részese volt az eseményeket előkészítő nagy beszélgetéseknek, és ott volt akkor is, amikor a Dohány utcai lakásban – amolyan főpróbaként – még a francia forradalom legfontosabb jeleneteit is eljátszották az ifjú irodalmárok. A 23 éves Jókay Móric március 15-én vette fel a plebejus írásmódú Jókai nevet. Sokat tett a nagy nap vértelenségéért is: a Landerer nyomda előtt összegyűlő ötezer ember a havas esőben esernyőt tartott a kezében, a kis téren könnyen kiszúrhatták volna egymás szemét. Jókai szavára egyszerre csukták be ernyőiket, a sok ezer apró csattanás az író visszaemlékezése szerint ágyúlövésnek hangzott: megszületett a sajtószabadság. Jókai ezután hazaküldte az összegyűlt tömeget ebédelni, így neki köszönhetően lett a pesti forradalom az egyetlen a világon, amelyben ebédszünetet tartottak. A fiatal író nemcsak élete párját, a nála 12 évvel idősebb Laborfalvi Rózát találta meg ezen a napon, hanem írói karaktere is ekkor született. Hiába veszett össze vele még 1848 nyarán – politikai és magánéleti okok miatt vegyesen – barátja és példaképe, később mégis ő lett Petőfi és a szabadságharc legendájának első számú krónikása. 

 

Nála többet és szebben aligha írt bárki 1848–49-ről. Ha azonban az ő visszaemlékezéseit olvassuk, ne feledkezzünk el arról, hogy irodalommal van dolgunk. Jókai sokat színezett a valós történeteken, így például sosem vitte el kalandos úton Kossuth amnesztialevelét a bujdosó Rózsa Sándornak. (Ha a csendőrök százai hiába keresték a betyárt, hogy is találta volna meg egy magányos író?) 

 

1848 írói közül talán neki jutott a legsikeresebb életút: megérte, hogy korának első számú „írófejedelme”, Terézváros országgyűlési képviselője, majd a főrendiház tagja legyen. Idősebb korában veje, Feszty Árpád festő epreskerti házában, a kerületben talált otthonra. Később egy családi botrány miatt kellett költöznie: fél évszázaddal a szabadságharc után, 1899-ben a terézvárosi anyakönyvi hivatalban feleségül vette a 20 éves Nagy Bella színésznőt. Családtagjai bolondnak tartották, és gyámság alá akarták helyeztetni, de a 75 éves Jókai Mór – romantikus forradalmárhoz méltóan – a szerelemben is mindig a szívére hallgatott.

 

Szerző: Nyáry Krisztián