Fókuszban a végtagi érbetegségek

Rekordlétszámban vettek részt a terézvárosiak az Eötvös10-ben megtartott, ingyenes egészségnapon.

Láthatóan a szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés a dél és hat óra között meghirdetett egészségnapon. Gyakorlatilag az első perctől kezdve folyamatosan érkeztek a vizsgálatokra az előzetesen bejelentkezettek. A szokásosnál lényegesen nagyobb számban toppantak be regisztráció nélkül, hogy aktuális egészségi állapotukról hiteles képet, s reményeik szerint megnyugtató, nemleges választ kapjanak arra a kérdésre, hogy alkarjukban, lábszárukban felfedezhető-e érszűkületre utaló jel.

 

A szakemberek profizmusának köszönhetően a váratlanul érkezők miatt sem alakult ki torlódás, néhány perc után mindenki sorra került a vizsgálatsorozat – a vércukor- és koleszterinszintet, a vérnyomást, a vér oxigéntelítettségét mérő, a testtömegindexet meghatározó – egymást követő állomásain.

 

A végtagi érszűkület vizsgálata után az összegző végállomás következett, ahol a TESZ védőnőitől az eredmények megbeszélésén túl, egészségük megőrzését segítő táplálkozási, életviteli tanácsokat kaptak a jelentkezők. Természetesen az igénybe vehető lehetőségek sorából a ráadásajándék, az egész testet felfrissítő gyógymasszázs sem maradt el.

 

Simonffy Márta is vállalkozott néhány vizsgálatra

 

Simonffy Márta, a terézvárosi önkormányzat humán területért felelős alpolgármestere örvendetesnek nevezte, hogy a betegségek kialakulásának megelőzését, az életminőséget leginkább meghatározó egészség megóvását célzó szűrővizsgálatok népszerűsége bevezetésük óta töretlen. A telt házas egészségnapok egyértelműen bizonyítják, hogy az önkormányzat 2014-ben elindított kezdeményezése az évek során a terézvárosiak számára is fontossá vált. Mint ahogy az is örömre ad okot, hogy a vizsgálatokat végző szakemberek tájékoztatása szerint az egészségnapokon a visszatérő résztvevőkön kívül mindig szép számmal fordulnak elő olyan kerületi lakosok, akik először szánnak időt arra, hogy feltérképeztessék egészségi állapotukat – tette hozzá.

 

A karokban és a lábakban mért vérnyomás alapján biztonságosan állítható fel az érszűkületre vonatkozó diagnózis

 

Az alpolgármester hangsúlyozta, a program legfőbb üzenete, hogy az egészség érték, jóllétünkért a legtöbbet mi magunk tehetünk. Az önkormányzat célja, hogy minél többek részére váljon természetessé az egészségtudatos magatartás. E szemlélet kialakítása érdekében tették ingyenesen elérhetővé a terézvárosiak számára az egészségnapokat.

 

Ritkán fordul elő, hogy az állandó vizsgálatsorozatok mellett az éppen aktuális fókuszvizsgálat, jelen esetben a végtagi érbetegségek szűrése két egymást követő egészségnapon megegyezik. Ennek hátterében az az egyszerű tény áll, hogy ezt megelőzően még soha nem jelentkeztek ennyien a kiemelt szűrővizsgálatra – mondta dr. Czermann Imre, a TESZ igazgatója.

 

A felhelyezett mérők adatai azonnal megjelennek a monitoron

 

Hangsúlyozta: a kockázati tényezőkre vonatkozó kérdőív már önmagában is információval szolgál a szakembereknek arra vonatkozóan, hogy a vizsgálatra jelentkező esetében jelen van-e egy vagy több olyan kockázati tényező, amely akár már fiatalkorban is érszűkület kialakulásához vezethet.

 

A fájdalom miatt járás közben megállásra kényszerítő, találóan kirakatbetegségnek nevezett alsó végtagi érszűkület rizikófaktorok sorába tartozik a magasvérnyomás-betegség, a megemelkedett koleszterinszint, az életformával együtt járó, korunkra meglehetősen jellemző civilizációs ártalmak, a kevés mozgás, a súlyfelesleg, a dohányzás, a stressz – tette hozzá.

 

Dr. Czermann Imre a végtagi érszűkület veszélyeiről is beszélt

 

Mint fogalmazott: a végtagokra helyezett négy vérnyomásmérővel végzett vizsgálat természetesen már pontosabb képet fest, eredményéből egyértelműen megállapítható, hogy van-e az alsó végtagokban érsebészeti betegségekre utaló jel.

 

Az időben történő felismerés rendkívül fontos dolog, a korai stádiumban felfedezett betegség ugyanis életmód-változtatással, sok sétával, szükség esetén gyógyszerszedéssel gyógyítható. A későn felfedezett betegség kezelése – a rendelkezésre álló modern műtéti eljárások ellenére – már távolról sem kecsegtet minden esetben hasonló eredménnyel.

 

A szélsőségesen elhanyagolt esetek egyrészt a beteg önmagával szembeni felelősségérzetének hiányára, az orvoshoz fordulás elmulasztására, az orvos utasításának, életvitelre vonatkozó tanácsainak be nem tartására, másrészt a szűrőrendszer hiányosságára vezethetők vissza. Magyarul érszűkület miatt a végtag elvesztése a legtöbb esetben kellő odafigyeléssel elkerülhető lenne – jegyezte meg dr. Czermann Imre.

 

A védőnők összegezték az egyes vizsgálatok eredményeit és tanácsokkal látták el a résztvevőket

 

Az igazgató arra biztat mindenkit, akinek lábain elszíneződött, nehezen gyógyuló sebek vannak, vagy járás közben lábikrája begörcsöl, esetleg a lábai gyakran hidegek, sápadtak, mielőbb keresse fel háziorvosát, és kérje meg, hogy utalja be egy komplexebb vizsgálatra.

 

Dr. Czermann Imre szerencsének nevezte, hogy miközben országos szinten sokkal több érsebészre lenne szükség, mint ahány rendelkezésre áll, Terézvárosban a korábbi heti egy helyett már két alkalommal egy kiváló érsebész várja a hozzá forduló betegeket, így a várólista 3-4 hónapról néhány hétre zsugorodott.