Falakba zárt történetek

Több mint 300 egykor sárga csillagos ház áll ma is a VI. kerületben, amelyeket 1944 júniusában a zsidók kötelező lakhelyéül jelölt ki Budapest akkori polgármestere. Akad olyan is, nem egy, ahol azokat mentették, akiknek a csillagos házakban nem volt maradásuk. A Pest Megyei Főügyészség Vörösmarty utcai épületében például, pár méterre az akkor még Hűség Házának nevezett nyilas terrorközponttól, apácák rejtegettek zsidó gyerekeket. Bár Terézváros január 18-án már 76 éve felszabadult, a házfalak még mindig sötét titkokat mesélnek. A holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapja apropóján Kriza Borbála szociológussal, emlékezetkutatóval sétáltunk szembe a felejtéssel.

Az Aradi utca 31. elől indultunk, ahol Boriéknak van egy lakásuk – amikor 2014-ben az OSA Archívum meghirdette a csillagos házak projektet, az akkor már évek óta a washingtoni holokausztmúzeum számára zsidó túlélők és nem zsidó szemtanúk személyes történeteit gyűjtő szociológus beleásta magát a házuk múltjába. Kikutatta a háború alatt ott élők teljes névsorát, amelyből kiderült, hogy a lakók kétharmada zsidó származású volt már azelőtt, mielőtt csillagos háznak jelölték volna ki az épületet. Bár 1944 júniusa után Budapest akkori polgármestere a zsidók „indokolt lakásszükségletét” családonként egy szobában határozta meg, az Aradi utca 31.-ben már korábban is előfordult, hogy 9-10-en laktak egy lakásban, sokan közülük afféle ágybérlők voltak. 1944 őszén aztán, mint minden csillagos házból, innen is a gettóba kellett költözniük az itt élőknek. Az épületbe új lakók jöttek, majd a háború után, 1948-ban lefoglalta az ÁVH, hogy az egykori zsidó otthonok helyére a két sarokkal odébb lévő Terror Háza „békés” hivatali apparátusát telepítse. 

A generációról generációra mesélt, mába érő történetek az Aradi utca 31.-ben megszakadtak ugyan, de elég csak kilépni az utcára és elnézni három házzal balra, máris megelevenedik a történelem.

 

 
Kriza Borbála az Aradi utca 31-es számú házról mesél
 

 

Egy meghalt, 50 megmenekült

 

A mai Terror Háza tömbjében, alig néhány lépésre az akkori nyilas pártközponttól, ahol a nyilas rémuralom idején ellenségnek bélyegzett embereket, zömmel zsidókat tartottak fogva és kínoztak, s ahonnan 1944 végétől gyilkos portyákra, embervadászatokra indultak a nyilas fegyveresek, köztük 14-15 éves gyerekkatonák, három ház is csillagot kapott. A Vörösmarty utca 32. (ma Cervantes Intézet) és a 34/B két saroképülete, csillagos háza közé ékelődve pedig ott állt a Szűz Mária Társasága rendháza, benne a nővérek által alapított és vezetett Collegium Josephinum fiúinternátussal (szegény sorsú gyerekek papneveldéje). Apácái, nem törődve a veszéllyel, ötven zsidó gyereket és húsz felnőttet bújtattak 1944 októberétől 1945 januárjáig a mai Pest Megyei Főügyészség épületében, a nyilasközpont telekszomszédságában. 


 

A Vörösmarty utca 34/A épülete, ahol a Szűz Mária Társasága apácái 50 gyerek és 20 felnőtt életét mentették meg

 

 

A házat az 1880-as évek végén az a zsidó származású Basch Gyula festő építtette, akinek ígéretes tehetségű, szintén festőművész fia 1944-ben öngyilkosságba menekült a zsidó sors elől. Az épületet az öreg Basch felesége adományozta az apácarendnek, miután a házaspár Badenbe költözött. És bár nyilván nem elsősorban „az örökség kötelez” alapon gyűjtötték maguk köré a rend nővérei az üldözött gyerekeket, azt szépen példázza a ház története, hogy minden szörnyűség ellenére az élet az úr: egy fiú, az egykori tulajdonosi családból, meghalt ugyan, de a ház falai között 50 másik megmenekült. 

 

 

Széket kér a portán

 

Köztük dr. Füzéki Bálint pszichiáter, aki Kriza Borbálának idézte fel egy interjúban néhány évvel ezelőtt hétéves korában átélt emlékeit. „Elmesélte – kezd bele a történetbe Bori –, hogy a Füzéki család Pasarétről költözött be egy Szív utcai csillagos házba. Október 15-én, a Szálasi-puccs után azonban onnan is menniük kellett – édesapja összecsomagolta Bálintot a bátyjával együtt, és átadta őket a Prohászka Ottokár utcai papnevelde egyik kispapjának. Csengetés, kulcsnyikorgás után nyílt az ajtó, az ezt követő rövid búcsú a legutolsó emléke Füzéki Bálintnak az édesapjáról. Másnap átkerültek a Szűz Mária Társasága apácáihoz, ahol kezdetben egészen elviselhető volt az élet. Bálintból ministránsfiú lett – a mai napig tudja a miserendet és a latin miseszöveg ráeső részét. Enni alig volt valamijük, ha például megkaparintott egy hagymát, azt három napig rágcsálta, szopogatta. Az utcával legfeljebb az ablakon át volt kapcsolatuk. Bálint azt is mesélte, hogy az emeleti ablakból, amíg lehetett, a szemközti élelmiszerbolt bejárata fölötti feliratot olvasgatta újra meg újra: Ovomaltine. Napjában háromezerszer elolvasta, ahogy emlékszik, elsős lévén maga az olvasás töltötte el örömmel.”

 

 

Ezen az ajtón sok életveszélyben lévő, menekülő ember benyithatott

 

 

A Bori által felvett interjúban Füzéki Bálint ma is megrendülten és megrendítően mesél a Vörösmarty utca 34/A-ban eltöltött néhány hónapról. Karácsonykor a megszaporodó légitámadások miatt leköltöztek a pincébe, emeletes ágyakon zsúfolódtak, havat olvasztottak mosdóvíznek, a világítást adó gyertyáról lefolyó viaszból pedig az apácák madzaggal új gyertyát öntöttek. Közvetlenül a leköltözés előtt édesanyjuk is csatlakozhatott a Füzéki fiúkhoz, egyetlen fontos kikötéssel. „Jól jegyezzétek meg, nem vagyok az anyátok! Ili néni vagyok! – emlékszik Bálint a felvételen elcsukló hangon. 

A felszabadulásról egy a pincefalat áttörő orosz katona képében kaptak hírt, a tényleges szabadságot elsőként a rüh- és tetűmentesítés jelentette számukra. 

Füzéki Bálint kezdeményezésére a rendfőnöknő, Ván Zsuzsanna 1991-ben megkapta a Jad Vasem, vagyis Világ Igaza kitüntetést, 1995-ben pedig a Bátorság Érdemrendet. 2007-ben emléktáblát is avattak a mai ügyészség bejárata mellett, amelyet Füzéki Bálint minden évben megkoszorúz. Mivel nem éri föl, kér egy széket a portán, arra áll rá, hogy felakaszthassa a koszorúját.

 

 

Az eméktáblát egy a nyilas terrort itt gyerekként átvészelő túlélő, Dr. Füzéki Bálint állíttatta az apácáknak

 

 

Libacombot rajzolt

 

Az Andrássy út és a Munkácsy Mihály utca sarkán álló, a szintén zsidó származású Hajós Alfréd tervezte Bauhaus-ház oldalán is tábla hirdeti: a vészkorszakban zsidó árvaház működött a mai Mamaison Hotel falai között. Kriza Borbála és kollégái egy itt megmenekült fiú, ma már idős úr történetét rögzítették. Molnár Tamás sűrű hányattatás után – apját a nyilasok bevitték az Andrássy út 60.-ba, ahol megkínozták, majd megölték – került édesanyjával 1944 karácsonyán az ideiglenes árvaházba. Az apartmanház szuterénjében – emlékszik vissza Molnár Tamás – volt egy hatalmas ebédlő, ahol kaptak egy tányér porlevest. Az állandó éhség az, ami a férfi emlékezetét a mai napig ébren tartja: azt mesélte a felvételen, hogy egész nap ételeket rajzolt. Elképzelte, hogy ha onnan egyszer kikerül, krumplit, libacombot meg sóletet eszik majd. Kikerülni végül egyetlen nap után sikerült, ugyanis – bár a ház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt – betörtek oda nyilas fiatalok, Tamás emlékei szerint 17-18 éves suhancok, és a gyerekeket, felnőtteket erőltetett menetben átvezényelték a Margitszigeten keresztül a Radetzky laktanyába. Aki valamiért nehezen mozgott, ott helyben, még indulás előtt agyonlőtték.

Az árvaházból elhurcolt gyerekeket a Bem téri Radetzky laktanyából a nagy gettóba vitték. A Zsidó Tanács a Kazinczy utca 10. számú házban szállásolta el őket. Innen a kisegítő karhatalmisták és a Vöröskereszt képviselői hamisított dokumentumokkal legtöbbjüket visszavitték a gyermekotthonba.

 

 

A Hajós Alfréd-tervezte bauhaus apartman-hotel, melyben árva gyerekeket bújtattak a háború alatt
 

 

FELHVÁS! 

Keressük azokat, akiknek még vannak emlékeik!

Aki szemtanúja volt a háború alatt hasonló vagy más, de a zsidóüldözésekkel kapcsolatos eseteknek, és szívesen mesélne róluk, jelentkezzen Kriza Borbála szociológusnál a haborusemlekek@gmail.com e-mail-címen vagy hívja az alábbi telefonszámot: 06/70 740-6906! 

 

Szöveg: Csejtei Orsolya

Fotók: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség