Év végi jutalom a rendőröknek

Az idén kiemelkedően teljesítő rendőrök közül negyvenkilencen kaptak dicséretet és jutalmat az önkormányzattól.

„2020-ban az általános, szokásos feladatok mellett a rendőrség dolgozói is számos területen végeztek többletmunkát a járvány miatt. Számomra polgármesterként is nagyon fontos, hogy a kerületben élők biztonságban éljenek, a lakosok rendszeresen fogalmazzák meg erre vonatkozó kéréseiket, amelyeket mi a kapitánysághoz továbbítunk. Szerencsések vagyunk, hogy Terézvárosban a rendőrség és az önkormányzat között eredményes, jó az együttműködést, ezt szeretnénk most megköszönni önöknek” – méltatta a kerületi egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester, aki ezt követően 49, az idei évben kiemelkedően teljesítő rendőr számára adott át dicséretet és jutalmat.

 

 

A legjobban teljesítő terézvárosi rendőrök egy csoportja

 

 

A Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány (Teka) nevében Töreki Milán elnök fejezte ki háláját a kapitányság dolgozóinak. Mint mondta, az itt dolgozók magas színvonalú munkáját az is bizonyítja, hogy egyre több, pozitív hangvételű lakossági jelzés érkezik a Tekához is.

 

Dr. Kecskés Tamás, Terézváros rendőrkapitánya a kerület vezetése és a kapitányság közötti jó kommunikáció fontosságát hangsúlyozta, majd köszönetet mondott az évek óta az önkormányzat részéről folyamatosan érkező erkölcsi és anyagi támogatásért.

 

Szöveg: Gajdács Emese

Fotó: Ancsin Gábor / Képszerk.hu