Élővé tett emlékek

Barátok, tisztelők, családtagok emlékeztek szeptember 3-án a húsz esztendeje elhunyt Tóth Eszterre – a költőre, Tóth Árpád lányára, világhírű ifjúsági regények műfordítójára – és férjére, Hollós Korvin Lajos költő, íróra egykori otthonuk, a Hajós utca 14. falán lévő emléktáblánál. A megemlékezésen jelen volt Soproni Tamás polgármester, és fiuk, Hollós Máté segítségével felidézzük terézvárosi kötődésüket is.

Nemcsak egy rendkívül szeretetre méltó ember, de számomra ő volt az, aki elevenen tartotta a Nyugat hagyományát, aki ismerte a magyar irodalom korszakos folyóirata köré csoportosuló nagyságokat, akinek Szabó Lőrincről, Babitsról, Kosztolányiról voltak személyes anekdotái.  Ami még fontosabb, költő volt és nagyon markáns véleménye volt magáról a költészetről” – idézte fel Tóth Eszter alakját Márton László, Babérkoszorú- és József Attila-díjas író pénteken a Hajós utcában. Tóth Eszter és férje, Hollós Korvin Lajos költő, író emléktáblája a 14-es szám alatt látható, a háznál, ahol közös életük hosszabb szakaszát, egészen halálukig, töltötték.

 

A találkozás varázsa

 

„Terézvárosban sétálgatva érdemes felnézni a homlokzatokra, felfigyelni az épületek szépségén túl a kihelyezett emléktáblákra is” – mondta Soproni Tamás polgármester a megemlékezésen. Hiszen ezek a táblák, olyan tudósoknak, filozófusoknak, alkotóknak, művészeknek állítanak emléket, akiknek munkássága meghatározó volt egy adott korban és rövidebb-hosszabb ideig itt, Terézvárosban éltek és dolgoztak. „De a táblák felfedezése mellett nagyon fontosak azok az összejövetelek is, amikor ismerősök, kortársak, rokonok mesélnek ezekről az emberekről, és általuk mindazok, akiknek a nevét e táblákra vésték, kicsit élővé, ismerőssé válnak” – tette hozzá.

 

 

Az ünnepség során Soproni Tamás és Hollós Máté zeneszerző, Tóth Eszter és Hollós Korvin Lajos fia, koszorút helyezett el az emléktáblánál.

 

Zsebtévé és A két Lotti

 

A megemlékezésekből szépen kibomlott a két jelentős, azonban az irodalmi kánonból kiszoruló művész élete, munkássága. Tóth Eszter alakját saját művein kívül gyermekként elvesztett édesapja, Tóth Árpád néhány költeménye is őrzi. Nemes Nagy Ágnessel, Mándy Ivánnal, Pilinszky Jánossal, Szabó Magdával, Lator Lászlóval az Újhold nemzedékéhez tartozott.  Költészetét modern, egyéni hangvétel jellemezte. Munkásságát nem csak a versek szerelmesei ismerhetik, ifjúsági művein generációk nőttek fel, hiszen számos bábjáték, hangjáték és népszerű televíziós műsor, a Zsebtévé forgatókönyvírója volt. Török Sándorral közösen fordította le Erich Kästner A két Lotti, Déry Tiborral pedig Az Emil és a detektívek című regényét. E két könyv a tizenévesek életében jó ideig kihagyhatatlan olvasmány volt.

 

 

Márton László író, műfordító idézte fel Tóh Eszter és Hollós Korvin Lajos alakját

 

Életművéből Márton László a verseit és prózai írásművészetét, esszéit emelte ki. A modern magyar irodalom kezdetei szempontjából megkerülhetetlennek nevezte a Családi emlékek Tóth Árpádról című művét, aminek könnyedebb verziója Apu címmel jelent meg.

 

„Személyén keresztül tapasztalhattam meg, hogy attól, hogy valaki sok évtizedes munkássággal a háta mögött szinte élő klasszikusnak számít, lehet mentes mindenféle nagyképűségtől és önhittségtől. Fiatalabb költőtársaknak sokat segített” – mondta az író.

 

 
Tisztelőik, barátok, pályatársak és rokonok emlékeztek at író házaspárra

 

Kánonon kívül

 

Tóth Eszterhez nem volt kegyes a sors, annak ellenére, hogy alkotásait elismerték és ma is elismerik, nem került be a magyar irodalmi kánonba. Ez a megállapítás, Hollós Korvin Lajosra is igaz, aki a Nyugat második nemzedékével, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Gelléri Andor Endrével volt nagyjából egyidős.

 

„Hollós Korvin Lajos el van felejtve” – jelentette ki Márton László, hozzátéve, ez azért nagyon furcsa, mert egy végtelenül tisztességes, tehetséges ember volt. Álláspontja szerint gazdag életműve felvonultat megőrzésre méltó értékeket. A József Attila-díjas író remekműnek tartja az Óbudai búcsú novellafűzért, a Komédiások című és az Elbukottak című regényt; utóbbi érdekessége, hogy rendkívül hiteles képet fest a forradalom előtti, 1956 tavaszától kora őszéig tartó időszakról. Végül a Vöröstorony kincse című ifjúsági regényt említette, amely szerinte Tatay Sándor Puskák és galambok vagy Fekete István Koppányi aga testamentuma című könyvével egyenértékű, bár Hollós Korvin Lajos történelemismeretét pontosabbnak, karakterábrázolását pedig árnyaltabbnak tartja.

 

Márton László szerint meg kell őrizni mindenkit, aki értékelhetőt alkotott a kulturális emlékezetben. Ezen az úton kicsiny lépés lehet az is, hogy a mostanihoz hasonlóan, egy-egy évforduló alkalmából például két író táblájánál összejönnek az emberek. Azonban fontosnak gondolja, hogy ne elhalványuló árnyképekként, hanem olyan szerzőkként emlékezzenek rájuk, akiknek a könyveit érdemes elolvasni. „A könyv önmagában csak egy négyszögletes tárgy, amelyben papírlapok rejtőznek. Ha kinyitjuk, kapcsolatba kerülünk a tartalmukkal, létrejön az a fajta kommunikáció, ami maga az élet, hitvallás az élet mellett” – mondta az író.

 

Gyerekkori emlékek

 

A rendezvény után Tóth Eszter és Hollós Korvin Lajos fia, a zenész Hollós Máté arról mesélt, hogy szülei 1946-ban egy társaságban, ismerkedtek meg. Egy év múlva össze is házasodtak, ő pedig 1954-ben érkezett. „Másfél éves koromtól a Hajós utca 14-ben nevelkedtem, de tudom igazolni az első másfél év Terézvárosát is: akkor ugyanis a Szondi utca 37/b-ben laktunk, de az eszmélésem, ide, a Hajós utcához kötődik” – jegyezte meg nevetve.

 

Szülei patinás irodalmi körben élték az életüket, a Művész Kávéházba jártak dolgozni, ahol az első törzsasztal Erdődy János íróé volt, kicsit odébb Pilinszky János, még odébb Mándy Iván ült. Bár jó néhány író, művész fordult meg náluk, Máté elmondása szerint otthonukban nem volt nagy „irodalmi vendégjárás” mivel egyrészt édesanyja azt nemigen szerette, másrészt fennállt a veszélye, hogy édesapja szókimondó természete miatt hazai pályán könnyebben összeszólalkozik valakivel. 

 

Egy történettel világította meg, hogy a Művész milyen mértékben volt életterük része. Amikor az egyik ismerősük kisgyerekével a kávéháznál járt, a gyerek azt mondta az anyukájának: „Menjünk be, nézzük meg, Eszter néni itthon van-e!”

 

 

Hollós Máté bár irodalmi családba született, mégsem lett író, költő, a zenei pályát választotta

 

Bár belenőtt az irodalomba, Hollós Máté mégsem követte szüleit, amihez talán a Hajós utca 14.-nek is köze lehet. Felidézte, otthonukban kora gyermekkorától kezdődő „hangi élménye” volt, hogy tavasztól őszig a nyitott ablakokon az operaénekeseket hallotta. „Nem mondom, hogy ettől lettem zenész, de utólag érdekes arra gondolnom, hogy olyan művészek próbáján nevelkedtem, mint Székely Mihály, Simándy József, Gyurkovics Mária, Házy Erzsébet” – mondta Máté. Zenei pályája 8 évesen kezdődött, amikor szülei vettek neki egy pianínót, ami hangszernek ugyan nem volt jó, de mint bútordarab, két gyertyatartóval szép volt – csillantotta meg ismét vélhetően édesanyjától örökölt humorát. Arra viszont alkalmas volt, hogy a zenei érdeklődését felkeltse, ami csak középiskolás korára nyert polgárjogot.

 

„Szerettem zongorázgatni, de mint a legtöbb gyerek, gyakorolni nem. Ezért a szüleim úgy gondolták, szeressem én csak nyugodtan a zenét, de menjek csak valami bölcsészpályára” – idézte fel. Nagy nehezen vívta ki, hogy zeneelméletet tanulhasson, de amikor egy év alatt elvégezte a konzervatórium négyéves zeneelméleti anyagát, édesanyja is elismerte, talán mégis van mit keresnie ezen a pályán. 

 

A Hajós utca, ahogy Tóth Eszter látta
/részletek Tóth Eszter: Otthonaim c. írásából/

 

 „Itt nőtt fel a gyerek, és itt készültek azok az írásaink, melyekben annyi külső és belső akadály után végre megvalósíthattuk, amit akartunk, és immár nyilvánosságra is hozhattuk. Itt röpködött a kék madár, ha olykor sárga vagy zöld szárnyakon is: vidám kis-papagájainkkal mind mintha az Elérhetetlent fogtuk volna be otthonunkba.”

 

„ (…)mikor hároméves fiamat első nyaralásán megkérdeztem, a tolnai erdők alján, csodás, virágos réten: „Szép itt?" — azt felelte: „Legszebb a Hajós utca.”

 

„Hát igen: legszebb a Hajós utca, a szűk, a nyüzsgő. A kopott, de csöndes ház, jószomszédokkal, s az Opera szomszédságával, a délelőtti próbák ki-csengő hangjai, az esti előadások lámpái, embertódulása. Bent a lakásban meg a családi ereklyék, melyek, mielőtt muzeális tárgyakká válnának, itt utoljára lehelik még az élet tenyeres-talpasabb melegét.”

 

 

„Új >>műhely<< zúg-búg zeneszerzésszakos fiam zongorája körül, s a pihenő időkben kedves, okos fiatalok zsibonganak, könyvespolcoktól a konyháig, örömömre igen otthonosan. Ezt az örömet férjem, fájdalom, már nem érte meg. Az erkélyről elém-integetése helyett emlék-táblája fogad a házfalon. Ez is az otthonosság egy neme, a mulandó, s a maradandó világ folytonos összeforgása közepette. Amelyben számomra az átmenetinek, időlegesnek is mindig megvolt az örökkévalósága.”

 

Szöveg: Dobi Ágnes
Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu