Élni és élni hagyni: így működhetnek a jövőben a terézvárosi Airbnb-k

Átláthatóságot, elérhetőséget és a most elfogadott szabályok betartását szabja feltételként a terézvárosi önkormányzat a jövőben a rövid távú  szálláskiadáshoz. Azoknak, akik ilyen formában adnák ki lakásukat, a társasház engedélyén és a szálláshely bejegyzésén túl többek között gondoskodniuk kell folyamatosan elérhető diszpécserszolgálatról, házirendről is, ha a terézvárosi képviselők javaslatát a Gazdasági Versenyhivatal és a Kormányhivatal is jóváhagyja.

 

 

A terézvárosi önkormányzat az első Budapesten, amely megalkotta a rövid távú lakáskiadás szabályrendszerét az országgyűlési felhatalmazás után. A koncepció kialakításának első lépéseként a lakosság és a közös képviselők körében kérdőíves felmérést indított, valamint szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett, hogy megismerje a lakók, valamint az ágazat képviselőinek véleményét is.

 

Dr. Kerék-Beleznay Zsuzsanna, Terézváros kereskedelemért és turizmusért felelős alpolgármestere, az elfogadott szabályrendszer előkészítője hangsúlyozta: “A fórumok, kérdőívek, illetve a korábban beérkezett lakossági levelek is azt mutatták: a szabályozás nem várhat, hiszen idővel visszatérnek majd a kerületbe a külföldi vendégek, újra fellendül a turizmus, és erre nekünk készen kell állnunk. Éppen ezért alkottuk meg a kerületek közül elsőként ezt a ma elfogadott keretrendszert.”

 

A szabályrendszer az alábbi pontokat tartalmazza:

 

  • lakását csak akkor adhatja ki a tulajdonos rövid távon, ha a szabályozás feltételeinek előzetesen eleget tesz, ellenkező esetben egyetlen napra sem kap engedélyt;

  • az üzemeltetőnek rendelkeznie kell a lakáskiadáshoz a társasház hozzájárulásával;

  • az üzemeltető köteles kiírni a szálláshely bejáratánál a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban használt regisztrációs számát;

  • az üzemeltető köteles a társasház házirendjét angolul kifüggeszteni a szálláshelyen;

  • az üzemeltető köteles 24 órás rendelkezésre állást biztosítani a társasház lakóinak, és saját vagy megbízottjának telefonszámát közzétenni a szálláshely bejáratánál.


 

“A törekvésünk világos: élni és élni hagyni. Nem az üzletág ellehetetlenítése, hanem a békés, nyugodt lakókörnyezet biztosítása és a lakhatási válság csökkentése a cél. A korrekt módon működtetett szállások családok megélhetését szolgálják, de mindenképpen arra törekszünk, hogy a terézvárosiaknak nyugalmasabb, csendesebb éjszakáik és nappalaik legyenek”  - mondta Soproni Tamás polgármester.

 

Terézváros rövid távú szálláskiadást szabályozó tervezete addig nyújtózkodik, ameddig arra jogi lehetősége van: az átfogó szabályozáshoz ugyanis nélkülözhetetlen a Kormány és az Országgyűlés együttműködése. Módosítani szükséges a kereskedelmi törvényt és a kapcsolódó kormányrendeleteket, hogy a kerületek a saját szabályozásaikat hatékonyan tudják alkalmazni. A koncepciót Soproni Tamás véleményezésre elküldi a Gazdasági Versenyhivatalnak és Budapest Főváros Kormányhivatalának is, életbe csak akkor lép, ha a jogi jóváhagyást megkapja a két szervezettől. 

 

Az önkormányzat vezetése folyamatosan egyeztetett a szabályozás kialakításáról a szomszédos VII. kerülettel, hiszen a cél az egységes szabályrendszer kialakítása a belvárosban. A most elfogadott tervezetet a terézvárosiak is véleményezhetik a végleges elfogadás előtt.