Életmentő ötlet vagy bosszúság?

A Terézváros melléd áll! program keretében több mint 70 kerületi vendéglátóhely kapott engedélyt arra az önkormányzattól, hogy a közelében lévő utcaszakaszon a parkolósávban teraszt nyisson. Az engedélyek jelentős része lejár szeptemberben, így megpróbáltuk kideríteni, mi az akció mérlege. Az egyértelmű, hogy az itt élőktől alkalmazkodást igényelt, de az is világos, hogy vállalkozások, így munkahelyek megmaradásához járult hozzá ez a néhány hónap.

Amikor tavasszal a járványhelyzet lehetővé tette, hogy az éttermek, kocsmák, vendéglátóhelyek teraszaikon már fogadjanak vendégeket, az önkormányzat úgy döntött, segítséget nyújt a terézvárosi vendéglátósoknak, és parkolóhelyekre is engedélyezi a teraszhasználatot. Egyedi elbírálással, határozott időtartamra, szigorú feltételekkel és kérelemre lehetett élni a lehetőséggel. Egy idő után el is kezdtek megjelenni a kerület közterein az egyszerű kialakítású vagy éppen masszívabb teraszok, és sok helyen új képet adtak az addig autókkal zsúfolt utcaképnek. Emellett természetesen új helyzetet, új konfliktusokat is magukkal hoztak.

 

Különleges megoldások

 

„A járvány mindannyiunk életére hatással volt. Az egészségügyi mellett súlyosak a gazdasági hatásai is: sokan elvesztették állásukat, vállalkozásukat, akár egy élet munkáját. A terézvárosi önkormányzat tavaly óta a maga szerény eszközeivel, de aktívan próbál segíteni azokon, akiket a legjobban sújtott a járvány. A Terézváros melléd áll! programmal nemcsak az állásukat vesztett magánembereket támogattuk, de többek között a vendéglátósokat is, akiknek talán a legnagyobb szükségük volt a kerület vezetésének és lakóinak szolidaritására” – mondta a lépésről Soproni Tamás, aki közös érdeknek tartotta, hogy Terézváros élettel, munkalehetőséggel teli kerülete maradjon a fővárosnak. A polgármester tisztában van azzal, hogy szokatlan a megoldás, ám a járvány okozta helyzet különleges megoldásokat is kívánt.

 

Kevesebb mint 1,5 százalék

 

„A megcélzott vendéglátósok bajba kerültek, ezért örültek, hogy az önkormányzat ezt hamar felismerte és a lehetőségeihez mérten próbált rajtuk segíteni érdemben” – erről már dr. Beleznay Zsuzsanna beszélt. Terézváros kereskedelemért, turizmusért és köztisztaságért felelős alpolgármestere szerint a vállalkozók a kormánytól valódi segítséget sajnos nem kaptak, ezért lépnie kellett a kerületnek. Az volt a kérdés, hogy az érintettek túl tudnak-e élni, vagy bedőlnek a korlátozások okozta forgalomcsökkenés miatt. Ha bedőltek volna, és ezt követően kellett volna újranyitni, az sokkal nagyobb költséget jelentett volna számukra. Beleznay Zsuzsanna elmondta, körülbelül 70 engedélyt adott ki az önkormányzat, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek kizárólag erre az évre vonatkoznak.

 

Felmerült, hogy az így kinyitott teraszok parkolóhelyeket vettek el a helyiektől, ennek kapcsán megjegyezte: az intézkedés a terézvárosi parkolóhelyek kevesebb mint másfél százalékát érintette. A visszajelzésekről szólva kiderült, a kritikus hangok mellett az egyetértő vélemények sokkal nagyobb arányban jelentek meg. „Ez egy különleges helyzet volt, hiszen ha nem léptünk volna, akkor előbb-utóbb azt vettük volna észre, hogy a belváros turisztikailag teljesen becsődölt. A lakosok nagy többsége átérzi, hogy ezt nem hagyhattuk” – mondta az alpolgármester.

 

Életmentő volt

 

„Nagyon nagy segítséget jelentett, hogy engedélyt kaptunk a terasz megnyitására. Az önkormányzattól érkezett lehetőség volt a legnagyobb támogatás a járvány kezdete óta kapott segítségek közül. Szükség is volt rá a túléléshez, különben egészen biztos, hogy óriási gondot okozott volna a tavaly óta tartó bizonytalanság” – mondta Kamaridisz Kosztasz arról, mint jelentett az üzlete számára, hogy a parkolósávban teraszt létesíthetett. A Szófia utcai Rodosz Gyros – vagy ahogy sokan ismerik: Görög Sarok – tulajdonosa bevallotta, a tavalyi kényszerű bezárás, majd az idei lezárások hatalmas anyagi terhet jelentettek a számára. A kiszállítás lehetősége csak részben tudta ellensúlyozni a kiesést, ugyanis elsősorban a közelben dolgozók ebédidei fogyasztására alapoznak. Komolyan mérlegelte, hogy lehúzza a rolót.

 

„Többen, főleg idősebbek, megálltak és dicsérték, hogy szép lett a kialakított hely. A vendégeink is kifejezetten jól fogadták és örültek, hogy kint fogyaszthatnak” – mondta a görög ételeket kínáló vendéglátós, hozzátéve: a kialakításhoz, berendezéshez szükséges befektetése már megtérült. Kosztasz reméli, hogy lesz folytatása a terasznak, hiszen az elhelyezkedésük miatt parkolót sem foglaltak el a „kitelepüléssel”.

 

Hasonlóan örvendetesen élte meg a terasznyitást a Hunyadi téri Domán Kifőzde is. A tulaj, Zámbó Renáta elmondta, hozzájuk kevés vendég tud betérni, a kiülős rész abban is segítség volt, hogy az erre járók könnyebben észrevegyék a helyet. A kifőzde is azzal számol, hogy lehetőség esetén hosszabbítást kér, sőt, már abban gondolkodnak, hogyan oldják meg a vendégek leültetését a hidegebb időben.

 

Zajgondok

 

Természetesen nem mindenhol volt zökkenőmentes a teraszok működése, de ez magától értetődő – sűrűn lakott városi területről van szó, a változást amúgy sem mindig könnyű kezelni és a pandémia hatása az is, hogy az ingerküszöbünk kicsit alacsonyabbra került. Az ilyen gondok természetesen nem a fent megszólaltatott napközbeni étkeztetéssel foglalkozó vállalkozások, hanem az este 10-ig nyitva tartó, alkoholt is árusító és így hangosabb vendégeket vonzó szórakozóhelyek környékén jelentkeztek. Az önkormányzat honlapja is beszámolt róla, hogy a Jókai utcában júliusban lakossági fórumot is tartottak, amelyen természetesen részt vettek a polgármesteri hivatal tisztségviselői is. A lakók gondja az volt két kocsmával kapcsolatban, hogy zavaró a vendégek hangoskodása, napközben is képtelenek voltak szellőztetni az alapzajtól, illetve a június-júliusi futball-Eb alatt a közvetítések is zavarták őket.

 

A szórakozóhelyek tulajdonosai ígéretet tettek arra, hogy a lakók panaszai felé nyitottak lesznek, és közvetlenül őket, nem pedig az alkalmazottakat kereshetik meg, illetve a későbbiekben nem az utcán, hanem zárt helyen lehet követni a sportközvetítéseket. A fórumon azonban igény fogalmazódott meg, és ennek kapcsán hivatali ígéret hangzott el arra, hogy a panaszok nyomán az önkormányzat szakértővel zajszintmérést végeztet el a lakókkal egyeztetett időpontban, gyanúsan hangos eseményhez igazítva. Dr. Vilics Csilla ennek kapcsán elmondta, többször is egyeztetett a panaszosok érdekeit védő közös képviselővel, de a szakértő többszöri megkeresés ellenére sem tudott bejutni az érintett lakásokba – a zajmérésnek pedig csak ott van értelme.

 

Mellette és ellene

 

Megkerestünk más kerületi lakókat is, pró és kontra véleménnyel is találkoztunk. Kovács Bernadett szerint a parkolóhelyi teraszok színt vittek Terézváros életébe, mert ahogy fogalmaz: „Nem a sivár utcák egyszínű szanaszét parkoló autóhalmazait kell látnom”. Hozzátette, a legtöbb teraszt igényesen alakították ki, tisztábbak és zöldebbek lettek az utcák, ugyanis a terasztulajdonosok többsége ügyel arra is, hogy rendben legyen az érintett járdaszakasz, a kiülős helyeket pedig növényekkel dobták fel. A 29 éves Bernadett nem a teraszoktól félti a parkolási helyzetet, és szeretné, ha maradna ez a lehetőség kerületszerte.

 

A Belső-Terézvárosban élő nyugdíjas, Ábel azt emelte ki, hogy beteg felesége ellátásához elengedhetetlen az autó. Eddig is kihívást jelentett számára, hogy a házukhoz közel tudjon parkolni, azonban ezt egy ideje szinte lehetetlennek tartja. Azt is kifogásolta, hogy szerinte egyes teraszok kihasználatlanok, és úgy véli, már túl van a vendéglátószektor a pandémián. Ábel azt javasolta, jobban válogassa meg az önkormányzat, ki és milyen helyszínen kaphasson terasznyitási engedélyt a jövőben.

 

Szigorúbb szabályokkal

 

„Ezt az évet mindenképpen egy próbaidőszaknak szántuk, amely alkalmas arra, hogy megnézzük: működőképes-e egy ilyen, a kerületi vendéglátósoknak mindenképp segítséget jelentő kezdeményezés. Az például kiderült, hogy sikerült biztosítani a parkolóhelyi teraszok biztonságos működését, ugyanis egyetlen balesetet sem jelentettek ennek kapcsán – összegzett Győrffy Máté. A kerület városfejlesztésért felelős alpolgármestere szerint az után, hogy a kiadott engedélyek jelentős része szeptember végén lejár, érdemes mérlegelni a folytatást. – Az eddiginél jóval szabályozottabb módon, szigorúbb szabályokkal lehet jövője ennek a megoldásnak. A kerület lakói nagyon fontosak, a jövőbeni engedélyeket a lakók megkérdezésével és például olyan szempontok figyelembevételével kell kiadni, hogy földszinti lakás mellett utcaszakaszon ne létesülhessen ilyen terasz.”

 

Szöveg: Csepregi Botond

Kép: Csejtei Orsolya