Elérhető kultúra az otthonukban

Az ünnepek közeledtével különösen hiányoznak a személyes találkozások. Ezért az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális színtér nemcsak már meglévő programjait igyekezett átmenteni az online térbe, de az intézmény új igazgatója, Gálvölgyi Dorka egy komplett karácsonyi és szilveszteri kultúrmenü-sort is összeállított sebtében, hogy a terézvárosiak (és egyébvárosiak) ne maradjanak szórakoztatás nélkül. A Színtér Facebook oldalán keresztül elérhető linken, adott időpontokban a legkülönfélébb műfajokban várja a gyerekeket és felnőtteket a gyarapodó E10 család – az ünnepek előtt és alatt minden nap.

December 19-én, 17 órakor a már jól bevált Mesekuckó soron következő előadása, A béka, a kolbász és az egér hívja együttnézős mesedélutánra a gyerekeket és szüleiket – az alkotók a végén a szülők felé fordulnak, és elmondják, hogy ebben a borongós, szomorkás decemberben miért gyógyító erejű a mese. 20-án, vasárnap, reggel 9 órakor a Színtér szintén régóta működő kézműves szakkörén, a Laza Paca Alkotóműhelyben készíthetnek a gyerekek videós segítséggel papírangyalkát, 23-án 19 órakor, pedig a korábbi társasjáték-szavazás egyik győztesének, a Catannak szabályaival ismerkedhetnek, a járvány miatt sajnos digitálisan.

December 24-én egy új, kifejezetten online-ra tervezett, ünnepi mesesorozatot indít az E10 – a Kék fotel meséiben, december 29-ig minden nap, ismert színészek olvasnak, mesélnek a gyerekeknek. Szenteste (délután) Zsurzs Kati kezdi a karácsonyi „egyszer volt, hol nem voltot”, őt 25-én Papp János, 26-án Pokorny Lia, 27-én Végh Péter, 28-án Balla Eszter, 29-én pedig Simon Kornél követi. Mindig 16 órakor!

 

 

December 27-től a mesék mellett ünnepi ráadások is szórakoztatják a négy fal közé kényszerülteket: 18 órakor a Majsai Swing Stars szerez a nézőknek kellemes jazz-perceket. Kárász Eszter egy különleges SzilvESZTERi sorozattal kopogtat a monitorokon: 28-án, 15 órakor egy jó kis barkácsolásra, 30-án szilveszteri kiskuktaképzőbe, 31-én, 17 órakor pedig egy szülők nélküli házibuliba hívja a gyerekeket.

29-én a Carson Coma igyekszik egy előszilveszteri online koncerttel megalapozni az óévbúcsút.

A Szilvesztert az Eszter-lánc mesezenekar már említett SzilvESZTERi fergeteg partija után a Méhek duó kellőképp hibbant egyik fele, Méhes Csaba Mikrofonpróbája követi, aki nemcsak a mikrofonját, de az estét is felhangolja, hisz, ahogy a Mikrofonpróba-dal mondja: „az elég rossz volna, ha se szó, se beszéd, begerjedne a mikrofonunk a legszebb dal közepén. És a hangfalból áradó ordenáré fütyülés a dobhártyánkat fenevad módjára tépné szerteszét…”  

 

 

19 órától a Night Express partizenekar, 22 órától pedig Odett szilveszteri bulija csempész az E10 oldalán keresztül szilveszteri hangulatot és egy kis reményt az otthonaikba. Egyik dalában azt énekli, „fehér fényben áll az idő” – talán érdemes kipróbálni.

Az újévet egyfelől komolyra, másfelől humorosra hangolja az E10 csapata – előbbire a Tóth Aladár Zeneiskola kamaraegyütteseinek koncertje (1-jén, 17 órakor), utóbbira pedig Méhes Csaba a garancia (19 órakor).