Egyetlen út

A híresen odaadó és összetartó csapat megerősítését tűzte ki célul Kelemen Krisztina, a Terézvárosi Gondozó Szolgálat új vezetője, akit a személyéhez alapvetően társuló segítő szándék mellett megannyi véletlen terelt a szociális területre. LEAD

„A szociális pályán egy középiskolai drogprevenciós képzés indított el. Jó bulinak tűnt, és cserébe pár óráról lehetett lógni a suliból. Két, számomra hiteles és meghatározó mentálhigiénés szakember tartotta a képzést, valahogy magával ragadott az egész hangulata. Később részt vettem számos képzésükön, éjszakai pingpongozásokon. Ekkor még pszichológia szakra készültem, de nem sikerült a felvételim. Így jött a gondolat, hogy első diplomának elvégzem a szociális munka szakot, utána megyek tovább pszichológiára, de ez utóbbi végül elmaradt. Itt a gyakorlatok alatt beleszerettem a szociális szférába” – mesél nekünk Krisztina arról, miként került a pályára.

 

Mint mondja, valahogy mindig is volt benne egy jó adag segítő szándék. Bár saját magáért nem mindig állt ki, de ha valakit meg kellett védeni, már az általános iskolában sem sokat gondolkodott, inkább cselekedett. Igaz volt ez az állatokra is. Hazavitte, megmentette az útjába akadó kóbor kiskutyát, macskát, békát, kipottyant rigófiókát. 

 

„Már tizenéves koromban úgy alakult, hogy problémás barátaim voltak, alkohol-, kábítószergondokkal. Volt, aki vagdosta magát és pszichiátriai osztályra került, akadt, aki depressziós volt, ezek a tapasztalások is mind az elfogadást, a nyitottságot erősítették bennem. Valahogy sosem volt kérdés, hogy ez az én utam, a segítés” – vall elhivatottságáról a Tegosz új vezetője, aki korábban a hajléktalanellátásban dolgozott le jó néhány kőkemény évet. 

 

„Az itt eltöltött évek alatt, azt hiszem, leginkább a kapcsolat erejét tanultam meg. Máshogy nem lehet jól csinálni, csak ha emberszámba vesszük egymást és tudunk kapcsolódni. Rengeteg olyan helyzetben volt részem, ami rosszul végződhetett volna, ha nincs előzetes tapasztalatunk és bizalmunk egymás irányában az ellátottal vagy a kollégákkal. Egyszer egy ellátott azt mondta, hogy a jókedvünk és a mosolyunk miatt éri meg bejárni hozzánk a melegedőbe.”

 

 

 

 

 

Kelemen Krisztina egy éve erősíti a Tegosz csapatát, volt ideje felmérni az intézményt, megismerni a kollégákat, és ennek ismeretében döntött a vezetői poszt megpályázásáról.

 

Elárulta, megszerette a kollégákat, azt érzi, hogy egy összetartó, egymást segítő csapat része lett. Megtalálta itt a számára fontos jó hangulatot is, és maximálisan érzi a kollégák támogatását. Fontos ez, mert bevallása szerint e nélkül bele sem mert volna vágni az állás megpályázásába.

 

„Célom elérni a »tegoszos vagyok« életérzést, azt, hogy ez többet jelentsen annál, mint hogy itt dolgozom, hogy a kollégákat büszkeséggel töltse el a kollektívához tartozás. Ez a hozzáállás pozitív képet fest az intézményről, ez pedig már önmagában bizalmat kelt a hozzánk forduló ellátottakban és hozzátartozóikban. Ahhoz, hogy adni tudjunk, az kell, hogy mi magunk is jól érezzük magunkat, legyen energiánk, türelmünk, belső erőforrásunk. Ezért célom a mentális gondozás és az egészségmegőrzés mellett a fizikai jóllét támogatása is” – hangsúlyozta Kelemen Krisztina, majd arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy az intézményben mindenkinek legyen „hangja”, véleménye, és azt a retorziótól való félelem nélkül mondhassa el. 

 

„A kedvesség, egymás tiszteletben tartása, az őszinte, nyílt kommunikáció, a kialakult helyzetek megoldására való közös törekvés viszik előre az intézményünket. Hiszem, hogy többek között ez a szemléletmód, az összetartozás érzése, az elhivatottság segített át minket a koronavírus-járvány első hullámán is. Az intézmény összes dolgozója egy emberként állt a megoldandó feladat elé, és gondolkodás nélkül végezte a számára kijelölt feladatot. Hiszem, hogy egy így működő csapatot érdemes, fontos megtartani, fejleszteni, továbbvinni.”

 

 

 

Szöveg: Gajdács Emese

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség