Egy élet a történelem viharaiban

Teréz-nap előestéjén adták át az Eötvös10-ben Terézváros elismeréseit azoknak, akik a kerületiek jelölése és a képviselő-testület döntése alapján a legtöbbet tettek a városrész életéért, hírnevéért, egészségéért, kultúrájáért. A kerület legújabb díszpolgára, Keleti Ágnes lett.

Vészkorszak, világraszóló sportsikerek, 56-os emigrálás és élet egy fiatal államban – mindez belefért Terézváros legújabb díszpolgára, Keleti Ágnes több mint száz évébe. A legfontosabb mégis az életerő, a derű, ami ebből az asszonyból árad felénk.

 

Amikor a 101. évében járó Keleti Ágnes vastaps közepette – amely olyan lelkes volt, hogy csupán a véletlenen múlott, hogy nem csapott át álló ünneplésbe – kiment az Eötvös10 színpada elé – egy ideig kísérőjére támaszkodva, majd lassan, de határozottan és egyedül – az október 14-i ünnepségen, a jelenlévők közül talán kevesen gondoltak arra, hogy a 20. század lépdel el a szemeik előtt. Ági néni élete minden sikerével, tragédiájával, gyötrelmével és döntésével magán hordozza az elmúlt évszázad minden fontosabb rezzenését. Akik abban a pillanatban ránéztek erre a törékeny, mégis mindenekfelett dinamikus és sugárzó hölgyre, az életerőt, az élni akarást láthatták meg benne.

 

A Klein Ágnesként Budapesten született ötszörös olimpiai bajnok – a legidősebb élő ötkarikás győztes – kisgyerekkorában is nagyon aktív volt, tornázni mégis későn, 16 évesen kezdett. Érdekes, hogy a másik nagy szerelme a cselló volt, amit a családi legendák szerint egy rosszul sikerült vizsga miatt hagyott abba és választotta végleg a sportot. A második világháború előtt változtatta a nevét Keletire, és 1940-ben már magyar bajnok volt. Egy évvel később el kellett hagynia a klubját zsidó származása miatt, majd álnéven, Szalkszentmártonban elrejtőzve vészelte át a holokausztot. A háború után, 27 évesen jutott ki élete első olimpiájára, 1948-ban, egy sérülés miatt azonban nem versenyezhetett, aztán 1952-ben Helsinkiben, majd 1956-ban Melbourne-ben tíz érmet szerzett – közte négy egyéni és egy csapataranyat. Itt azonban jött az újabb csavar: a novemberben tartott játékokra már a forradalom leverése árnyékában került sor, így Keleti Ágnes úgy döntött, hogy Ausztráliában élő nővérénél marad. Egy németországi kitérő után 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol, mint mondta, félelemérzet nélkül élhetett és szerepet vállalt az ország tornasportjának megteremtésében. A 2000-es években tért vissza Magyarországra – előbb időszakokra, majd végleg hazaköltözött, éppen Terézvárosba, a Paulay Ede utcába.

 

Ahogy a nyilvános megjelenéseiben segédkező Róth Tamás mesélte a díjátadó kapcsán, Ági néni kifejezetten szereti az ilyen alkalmakat, élvezi a figyelmet – a Teréz-napi gálára is szeretett volna eljönni, dacolva a korával és a vírushelyzettel. Az E10-ben tartott eseménynek különleges mozzanata volt a találkozás – amelyet lapszámunk címlapján is megörökítettünk – a szintén kitüntetett Keleti Évával, ugyanis családjaik jó kapcsolatban voltak, és a kettejük közötti tízéves korkülönbség ellenére ők is barátnők lettek. Az utóbbi években több hasonló alkalmon jelent meg, mert nagyon sok elismerésben volt része az olimpiai bajnoknak, de Róth Tamás megjegyezte, tíz évvel ezelőtt, végleges hazatérésekor Keleti Ágnest relatív ismeretlenség övezte hazájában. Most már az egész ország ismeri, sőt, a tokiói olimpia megnyitóján bejátszott filmnek köszönhetően az egész világ találkozhatott a történetével.

 

Szöveg: Csepregi Botond

Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu