Egészségnap: a nyaki verőereket ultrahangozták

Most először a nyaki verőerek ultrahangos vizsgálata is felkerült az egészségnapon ingyenesen elvégezhető szűrések közé. A TESZ Csengery utcai épületében március 6-án negyvennégy terézvárosi lakost fogadtak előzetes időpont egyeztetéssel.

Rendhagyó módon ezúttal nem az Eötvös 10 nagytermében várták az egészségükért tenni akaró hatodik kerületi lakosokat, hanem a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat (TESZ) alagsorában lévő helyiségekben. Ennek oka, hogy most első alkalommal a nyaki verőerek ultrahangos vizsgálatát is elvégezték a szakorvosok mind a négy végtag keringésének összehasonlító vizsgálata mellett, s az ehhez szükséges gépek nem mobilizálhatók.

 

 

A TESZ helyiségében elhelyezett kézfertőtlenítót Miyazaki Jun alpolgármester is kipróbálta
 

 

Nem volt hosszas várakozás, sorban állás, a jelentkezőket ugyanis előzetes időpont egyeztetés után hívták be a TESZ-be. Az egészségnapon ott volt Miyazaki Jun humán ügyekért felelő alpolgármester és Szász Károly idősügyi tanácsnok is.

 

 

Szász Károly idősügyi tanáncsnok dr. Komáromi Zoltánnal, a vizsgálati eredményeket értékelő orvossal beszélgetett

 

 

A pénteki egészségnapon Miyazaki Jun érdeklődésünkre elmondta: „Az önkormányzat és a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat közös szervezésében megtartott egészségnapok nagyon népszerűek a lakosság körében. Éppen ezért most bővítettük az elvégezhető vizsgálatok körét. Mivel vannak olyan gépek, amiket nem tudunk átvinni az Eötvös 10-be, ezért évi két szűrést inkább helyben, a TESZ-ben fognak elvégezni a szakemberek. Ezt az új, jó gyakorlatot hosszútávon szeretnénk megtartani, hiszen az ingyenes szűrővizsgálatokon az egészségtudatos terézvárosi emberek vesznek részt, akik alapvetően bíznak az orvosokban, szívesen veszik, megfogadják javaslataikat, tanácsaikat.”

 

 

A nyaki verőerek ultrahangos vizsgálatát dr. Goda Zsolt végezte el

 

 

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy egészségnapokon a TESZ munkatársai közül alkalmanként 10-15 szakember van jelen, de az előjegyzés kezelésére, vizsgálatokhoz szükséges anyagok, eszközök beszerzésére és helyszínre szállítására, a terem berendezésére, visszaállítására is számos szorgos kézre van szükség. Miyazaki Jun ezért köszönetet mondott a TESZ dolgozónak, hozzátéve, hogy az előkészítő munkálatokból a szórólapok, hirdetések elkészítésével és terjesztésével az önkormányzat is kiveszi a részét. Nem szólva arról, hogy az egész program anyagi fedezetét is biztosítják, hiszen ez a program az itt élők egészségmegőrzését szolgálja a lakossági igények messzemenő figyelembevételével.

 

„Mint azt a TESZ szakembereitől megtudtam, a most elvégzett, igen értékes vizsgálatok eredményei felkerülnek a paciensek ambuláns adatai közé is, vagyis láthatóak lesznek az informatikai rendszerben – melyeket szükség esetén a kezeléseket végző orvosok is használnak – így azokat nem kell újra elvégezni egy másik szakrendelésen – tette hozzá az alpolgármester.”

 

 

Dr. Czermann Imre, a TESZ igazgató főorvosa és dr. Szabó Katalin orvos igazgató
 

 

Dr. Czermann Imre, a TESZ igazgató főorvosa már pénteken dél  körül arról számolt be, hogy az addig megvizsgált 15 paciens közül négynél a nyaki verőér ultrahangozása során olyan, eddig még nem ismert, súlyos problémákra derült fény, mely további ellátást igényel.

 

- Ma Magyarországon mintegy 400 ezer tünettel rendelkező érszűkületes betegről tudunk. Ennek oka főként a mozgáshiányos életmód, a dohányzás, a magas vérnyomás, helytelen táplálkozás. Ami fontos, hogy amennyiben időben felfedezzük a betegséget, úgy életmódváltással nagyon jó eredményeket elérhetünk a beteg állapotában. Különösen igaz ez az alsóvégtagi érszűkületre, ahol a rendszeres mozgás sokat segíthet a beszűkült erek okozta problémákon – sorolta a TESZ igazgatója.

 

Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu