Dicséretekkel zárult a tanév

Vidáman búcsúztatták az évet az Erkel Ferenc Általános Iskola diákjai június 20-án reggel.

Elsőként Horváthné Pálosi Katalin igazgató szólt a gyerekekhez, szülőkhöz és tanárokhoz. Beszédében kiemelte, hogy a nevelőtestület azonfelül, hogy mindenki legjobb tudása szerint igyekezett ellátni munkáját, számos pályázatot, rendezvényt valósított meg.

 

 

Bundula Csaba alpolgármester az önkormányzat által nyújtott támogatásokra hívta fel a figyelmet

 

– Az Erkeles Diákokért Alapítvány sikeresen pályázott ősszel és tavasszal is a terézvárosi önkormányzat által támogatott civil pályázaton, így valósulhatott meg az iskolai családi nap és a Juniális gyereknapi program. Az alapítvány támogatásával sikerült új székeket, jutalomkönyveket vásárolnunk, valamint kirándulások, óvodai foglalkozások valósulhattak meg segítségükkel. A sok élvezetes és hasznos program mellett iskolánkat az önkormányzat az idén is két alkalommal támogatta a környezeti nevelési programok megvalósításában: így jutottak el a 4. évfolyamos diákjaink a Hűvösvölgybe, a Gyermekvasútra, erdőismereti foglalkozásra, 5. évfolyamos diákjaink a Fűvészkertbe és a Szemléletformáló Újrahasznosító Központba. Ezenkívül az udvar barátságosabbá tételéhez 2 magaságyást és növényeket tudtunk beszerezni. Az iskola ebben a tanévben közel 2 millió 899 ezer forintot szerzett pályázatok írásával, illetve az Erkeles Diákokért Alapítvány pályázatainak segítségével – sorolta az örömre okot adó eredményeket az igazgató.

 

 

Fátyol Dávid hegedűjátékát édesapja, Fátyol József kísérte

 

A tanévzárón részt vett Bundula Csaba alpolgármester is, aki elárulta a diákoknak, hogy ő maga is ének-zenei általános iskolába járt, így pontosan tudja, milyen milyen komoly teljesítmény a tanulás mellett hangszeres próbákra járni, gyakorolni, ugyanakkor azt az érzést is ismeri, hogy milyen sok örömöt ad a zenélés. Az alpolgármester köszönetet mondott az áldozatos munkát végző pedagógusoknak és gratulált a kiemelkedő eredményeket elérő gyerekeknek, akikből szép számmal vannak az Erkel iskolában. Bundula Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzat számos támogatást nyújt az iskolás korosztály és a szülők számára, s arra biztatott, hogy ezeket használják ki bátran az érintettek!

 

 

A nyarat idéző vidám táncos produkció is nagy sikert aratott

 

Az ünnepségen a dicséretek sem maradtak el. Harminc diák büszkélkedhet kitűnő bizonyítvánnyal, tizenhárman nevelőtestületi dicséretet kaptak. Az idén 11 tanuló vehette át a Terézváros kiváló diákja kitüntetést. Ezt a díjat azok a kerületben tanuló diákok kapják, akik fővárosi, országos vagy nemzetközi versenyeken az első három helyen végeztek.

 

A kiváló tanulóknak járó iskolai elismerést, az Erkel gyűrűt, illetve Erkel-plakettet a 4. és a 8. évfolyam befejezésekor szerezhetik meg a diákok. Az idén Pálfi Dávid, Paschall Panni Tara, Major Kristóf Zoltán, Kaya Dávid Ismail, Horváth Ábel Róbert, Juhos Fanni Mária, Kun Lenke és Nagy Hajnalka Eszter lett a díjazott.

 

Töreki Balázs

Én a 4. a osztályba járok, és az idén azért kaptam dicséretet, mert a Logika-Ügyesség-Kitartás (LÜK) vetélkedőn sikerült első helyezést elérnem a kistérségi, területi és országos döntőn is. A fődíj egy mesetablet volt, aminek nagyon örültem. Kitűnő tanuló vagyok, kedvencem a matek, az informatika és a nyelvtan, de a LÜK-re is szívesen készültem, mert itt egész más témákat kell kidolgoznunk, mint az iskolai tananyag, ezek pedig érdekeltek engem.