Betonba zárt emlékezet

Éppen húsz éve, hogy a hazai iskolákban hivatalosan is megemlékeznek április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatairól. Az emléknap apropóján a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület idén arra kéri a középiskolásokat, hogy április 16-án (vagy ahogy a járvány engedi, a tanév végéig bármikor) kisebb csoportban vagy egyedül keressenek fel a településükön, kerületükben található egy-egy botlatóköveket, és ott csendesen emlékezzenek az áldozatokra.

1944. április 16-án kezdődött a magyar zsidók gettósítása a mai Kárpátalján. Ez volt az a nap, ami után nem sokkal elindultak az első vonatok a haláltáborokba, ahol több mint félmillióan váltak a mérhetetlen gyűlölet ártatlan áldozataivá. Ezeknek az embereknek nincsen sírhelyük, ahol a túlélők, a leszármazottak vagy a velük szolidaritást vállalók fejet hajthatnának. Gunter Demning német szobrász ennek a hiánynak a mentén alkot most már évek óta úgynevezett botlatóköveket, melyeket az egyes áldozatok utolsó ismert – szabadon választott – lakóháza előtt helyez el az aszfaltban, valahol a kapu előtt, hogy az áldozatoknak nevet és emlékhelyet adjon általuk. A művész Európában már 50 ezer ilyen rézlappal ellátott betonkocka-emlékművet állított fel – Magyarországon 500, Terézvárosban pedig 15 körül mozog a számuk.

 

A MAZSIKE arra kéri a középiskolás diákokat, köztük Terézváros tanulóit is, hogy a covid-járvány miatti óvintézkedéseket szigorúan betartva április 16-tól a tanév végéig bármikor keressenek fel egy a VI. kerületben elhelyezett botlatókövet, és egy-egy kaviccsal, mécsessel, esetleg egy szál virággal emlékezzenek meg az elhurcolt és meggyilkolt áldozatokról. Az eseményről készítsenek fotókat vagy videót, és küldjék el az info@mazsike.hu-ra, hogy segítségükkel az egész ország figyelmét fel lehessen hívni az emlékezés jelentőségére.

 

Terézvárosban többek közt a következő helyeken lehet síremlékkövekbe botlani: Zichy Jenő utca 35., 37., Nagymező utca 25., Ó utca 16., Andrássy út 6., 9., 20., Paulay Ede utca 15., Király utca 34., Csengery utca 84., Szondi utca 42., Szív utca 4.