Becsengettek az iskolákban

Terézváros valamennyi általános iskolájában tanévnyitó ünnepséggel vette kezdetét a 2019–2020-as iskolai év szeptember 2-án. Az önkormányzat ajándékát Hassay Zsófia polgármester és képviselőtársai adták át a kerületi oktatási intézményekben tanuló diákoknak.

Az önkormányzat nyári napközis táborának is otthont adó Derkovits Gyula Általános Iskola évnyitóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai is képviseltették magukat, ahol a sajtó számára ismertették Az iskola rendőre elnevezésű programjukat. Terézvárosban már évek óta minden óvoda és iskola részese ennek a kezdeményezésnek, a kerületi rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen felvilágosító előadásokat tartanak közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési, drogprevenciós témában a gyerekek számára könnyen érthető, játékos formában. Ezek a visszatérő foglalkozások nagyon népszerűek a diákok körében.

 

 

Hassay Zsófia polgármester Lindmayer Viktor képviselővel közösen adta át a gyerekeknek az önkormányzat ajándékát

 

Terézváros polgármestere köszöntőjében arra biztatta a diákokat, pályázzanak a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjra, a szülők figyelmét pedig a tanévkezdési támogatás igénylésére hívta fel, amelyre folyamatosan pótlólagos lehetőséget biztosít az önkormányzat. „A Terézváros Ifjú Tehetsége pályázatra is várjuk a jelentkezéseket a művészet, a sport vagy a tudományok területén jeleskedő fiataloktól” – tette hozzá Hassay Zsófia.

 

Hegedüsné Ócsai Mária intézményvezető beszédében a diákokat arra kérte, segítsenek, hogy mindenki jó érzéssel menjen be az iskolába minden reggel. A szülőktől a pedagógusi munkájukhoz kért segítséget, hiszen – mint mondta – meghatározó a véleményük. A Derkó attól jó suli, hogy itt mindenki fontosnak érezheti magát – zárta mondandóját az igazgató, majd megnyitotta a tanévet.

 

 

 

A vidám pillanatok sem maradtak el a Derkovits tanévnyitóján

 

Hassay Zsófia az önkormányzat közbiztonsági alapítványának elnökével, a nyári balatonföldvári közbiztonsági táborok szervezőjével, Lindmayer Viktor képviselővel közösen adta át a gyerekeknek az önkormányzat ajándékát, az elsősöknek egy-egy hasznos felszerelésekkel teli hátizsákot, az ötödikeseknek hasonlóan nagy értékű összeállítást, és az idén is magukkal vitték az állatkerti és múzeumi belépőket.

 

A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a nyugdíjba vonult intézményvezető, Rakó József utódjaként frissen kinevezett igazgató, Kovács Ilona köszöntötte a diákokat és nyitotta meg az iskolai évet. Az intézményvezető e szavakkal külön köszöntötte az elsősöket: „Segítünk benneteket, hogy bátrak legyetek, a kezeteket ketten fogják, a tanító néni és a szüleitek. Higgyétek el, nálatok jobban csak a szüleitek izgulnak.”

 

 

A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában gyermekközpontú, egyénre szabott oktatás folyik

 

Az intézményben gyermekközpontú, egyénre szabott oktatás folyik, a rajzot és az informatikát emelt óraszámban tanítják. Kovács Ilona köszönetet mondott az önkormányzatnak az informatikai bővítés támogatásáért.

 

Hassay Zsófia elsőként a pedagógusoknak mondott köszönetet az egész év során végzett erőfeszítéseikért, majd az elsősökhöz fordult. Mint mondta, ha tanulnak, sikeres, boldog tanév vár rájuk. Terézváros polgármestere örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat nyári táborokkal tudja segíteni a tanulókat és a szülőket, majd dr. Szili Kovács Tibor képviselővel közösen adták át a gyerekeknek az önkormányzat ajándékát.

 

A Bajza Utcai Általános Iskolában az idén több mint 550 diák kezdte meg a tanévet. Őket Bódi Csilla igazgató köszöntötte, miután az iskolai hagyománynak megfelelve, az elsős kisdiákoknak kiosztották a Bajza-jelvényeket, s a kicsik bevonultak egy virágkapu alatt átbújva.

 

 

A Bajzában az elsős kisdiákoknak kiosztották a Bajza-jelvényeket, s a kicsik bevonultak egy virágkapu alatt átbújva

 

A tanévnyitón Simonffy Márta, Terézváros oktatásért is felelős alpolgármestere az önkormányzat által a diákok számára felkínált támogatási lehetőségekre hívta fel a jelen lévő tanulók és szülők figyelmét. Az elsősöknek járó hátizsákot és az ötödikeseknek összeállított ajándékcsomagot pedig jelképesen Bundula Csaba alpolgármester adta át egy-egy nebulónak.

Az Erkel Ferenc Általános Iskolában az elsősöket és társaikat, a szülőket és pedagógusokat, az önkormányzat két képviselőjét, Matokanovic Lídiát és Hegyi Andrást az intézmény igazgatója, dr. Horváthné Pálosi Katalin köszöntötte. Rövid beszédében a legkisebbeknek szánt bátorító szavakon túl elmondta, rendkívüli tanév előtt állnak, ugyanis az Erkel Ferenc Általános Iskola 2020-ban lesz 150 éves. A kerek évforduló méltó megünneplésére nagyszabású rendezvénysorozattal készülnek.

 

 

Az Erkel Ferenc Általános Iskolában is nagy izgalommal kutattak a hátizsákban a kisdiákok

 

Horváthné Pálosi Katalin szólt az ötödikesek életében bekövetkező változásokról és a nyolcadikosok előtt álló kihívásokról. Összegezve az elmondottakat hangsúlyozta, a pedagógusok minden segítséget megadnak ahhoz, hogy mindenkinek örömteli és sikeres legyen a tanév, ám, mint mondta, ahhoz, hogy ez így legyen, a szülők támogatása, biztatása is kell. Kitért arra, hogy közös programokkal, folyamatos párbeszéddel az iskola igyekszik a kölcsönös bizalmon alapuló szoros kapcsolatot kiépíteni a családokkal.

 

Matokanovic Lídia az üdvözlést követően részletesen beszélt azokról a támogatásokról, amelyeket az önkormányzat a diákoknak és a gyermeket nevelő családoknak biztosít. Felhívta a figyelmet a Terézváros Ifjú Tehetsége pályázatra, amely akár több százezer forintos támogatást nyújthat a különböző területeken kiemelkedő teljesítményt elérő diákoknak.

 

Az ünnepséget követően Matokanovic Lídia az iskola igazgatójának állatkerti belépőket adott át, az első és ötödikes tanulóknak pedig Hegyi Andrással közösen kiosztották az önkormányzat értékes ajándékcsomagját.

 

A Magyar–Angol, Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségét a 4. a osztály műsora nyitotta meg, amelyben a gyerekek felidézték a nyári élményeiket, zenével, tánccal, verssel rajzzal elevenítették fel az emlékezetes pillanatokat. Azt már a gyerekeket, a szülőket köszöntő és az előadást megköszönő Martikán Beatrix igazgatótól tudta meg a hallgatóság, hogy a hosszú és sokszínű műsor előadásának gyakorlását már az előző tanév végén elkezdték az osztály tanulói, és az évnyitó előtti napokat is ezzel töltötték. Az igazgató bemutatta a tantestület új tagjait.

 

 

 
A Magyar–Angol, Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén Császárné Csóka Ilona szólt a diákokhoz

 

Az önkormányzatot Császárné Csóka Ilona, a humán bizottság és Czuppon Zsolt, a városgazdálkodási és környezetvédelmi bizottság elnöke képviselte. A képviselők tájékoztatták az egybegyűlteket az önkormányzat által nyújtott, igényelhető vagy pályázható támogatásokról, majd átadták az 1. osztályt kezdő gyerekeknek a tanévkezdő csomagot, illetve az 5. osztályosoknak az önkormányzat ajándékát.