Bebringázták Terézvárost

Lehet-e bringázni a buszsávban, vagy egyirányú utcában az autóforgalommal szemben? Hogyan kell kerékpárral balra kanyarodni, és miért érdemes sasolni az autósoknak kitett KRESZ-táblákat? Hogyan karikázzunk át a Kodály köröndön úgy, hogy a legkevésbé zavarjuk az autósokat és a gyalogosokat? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak a szombati gyakorlati oktatáson azok a fiatalok, akik kerékpárvásárlási támogatásra pályáztak az önkormányzatnál.

Ismerősként köszöntötte egymást a belvárosi „bebringázás” indulópontjánál, a Hatker Korzó FabLab által megalkotott pihenőszigetén az a közel tucatnyi terézvárosi fiatal, aki a múlt héten már egy elméleti oktatáson is részt vett. Ezen a hétvégén a sisak beállításától, a parktikus le- és felszállási technikán túl a legfontosabb közlekedési ismereteket is megtanulhatták a Magyar Kerékpárosklub önkénteseitől, akik az egyes tudnivalókat „élesben”, a forgalomban mutatták meg a résztvevőknek.

 

 

 

 

Azt valószínűleg a legtöbben sejtik, hogy a biztonságos városi kerékpározáshoz nem elég az, ha képesek vagyunk a bringát tekerni és egyenesben tartani. Megannyi szabályt kell ismerni és számtalan apróságra odafigyelni, ha vigyázni akarunk a magunk és mások testi épségére – ezek közül a legfontosabbakat egy szakértőtől akár pár óra alatt is elsajátíthatjuk. Éppen ezért „csatolt” a kerékpárvásárlási támogatás mellé kötelező (elméleti és gyakorlati) oktatást is Terézváros önkormányzata.

 

Ahhoz, hogy a kerékpározás a közlekedésben minden résztvevő (járókelők, autósok) számára biztonságos és szimpatikus helyváltoztatási mód legyen, fontos az együtt közlekedés szabályainak betartása, mint amilyen például a járdán való bringázás tilalma – erre is felhívták a figyelmet a trénerek.

 

 

 

 

Az ifjú résztvevők, akik a Magyar Kerékpárosklub önkénteseinek vezetésével a Podmaniczky-Andrássy-Benczúr vonalon köröztek, a szakértők tanácsait követve kipróbálták, hogy az úttesten hogyan kell biztonságosan balra kanyarodni a kerékpárral, illetve a gyakorlatban is megtapasztalták, hogy az egyirányú utcában az autósforgalommal szemben felfestett bringasávot használva mire kell figyelni.

 

A „túra” végére a gyors közvéleménykutatás szerint még azoknak is sikerült új információkat átadni, akik rendszeresen kerékpároznak a városi forgalomban, de volt olyan résztvevő, aki úgy búcsúzott: „nagyon elfáradtam, de rengeteget tanultam.”

 

 

 

 

 

A pályázat ötletgazdája, Temesvári Szilvia alpolgármester szerint az idei év sikerén felbuzdulva jövőre három alkalommal lehet majd támogatást igényelni kerékpárvásárlásra.

 

A gyakorlati tanfolyamhoz a kerékpárokat a Yellow Zebra Budapest kölcsönző biztosította.

 

 

Szöveg: K.A.

Fotók: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség