Balatonföldvár: jubilál a Teka-tábor

Idén már 15. alkalommal táborozhatnak a terézvárosi diákok Balatonföldváron.

A diákok és pedagógusok körében egyaránt népszerű tábor ebben az évben 65 gyereknek biztosít tartalmas kikapcsolódást a Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány (Teka) szervezésében.

 

 

Lindmayer Viktor, a Teka kuratóriumi elnöke (középen) is bekapcsolódott a játékba

 

A tíz napon át tartó nyári tábor igazi élmény a résztvevők számára. Lindmayer Viktor táborvezető elmondta: nagyon jó a csapat, és a nagy létszám ellenére sem voltak komolyabb súrlódások a gyerekek között. A Balaton-parti tábornak természetesen fő eleme a fürdés, de minden más programban örömmel vesznek részt.

 

 

A gyerekek a rendvédelmi szervek által használt eszközökkel ismerkedtek

 

Jártak náluk a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai, népművelők is tartottak foglalkozást népi hangszerekről, illetve tánctanítás is volt. Óriási sikere volt a büntetés-végrehajtástól érkezetteknek, akik egy rabszállító busszal érkeztek, amelyet „birtokba” is vehettek a gyerekek.

 

Emellett a kényszerítő eszközöket is kipróbálhatták, valamint előadást hallhattak a különböző bűncselekményekről és a bűnmegelőzésről. A táborozó diákokat meglátogatta Hassay Zsófia polgármester, aki a nagy melegre való tekintettel jégkrémmel lepte meg őket. A polgármester kérdésére, hogy egy tízes skálán hányasra értékelik a tábort, több visszatérő diák egybehangzóan vágta rá: huszasra. 

Kelecsényi Bertalan

Első alkalommal vagyok itt, nagyon jól érzem magam. Jó a társaság, mindenki nagyon kedves, nagyon jók a programok, ma például megnézhettük, hogyan kell egy rabot megbilincselni, és az előadás is érdekes volt.

Sipos-Csőgör Anna

Mindennap megyünk fürdeni, jó a víz, meleg van, nyár van, természetes, hogy jól érzem magam. Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanulunk itt. Sok barátom van itt, nagyon jó a szállás és a kaja is.

Sváb Erika

Több éve járunk ide bemutatni a börtön életét, hogy a gyerekek megismerjék, hogy mit jelent a büntetés-végrehajtás, milyen a börtönök világa. A többévnyi tapasztalatom alapján állíthatom, hogy sikeres a program, nagyon élvezik a diákok. Mindig elcsodálkoznak azon, hogy a raboknál nem lehet se mobiltelefon, se más híradástechnikai eszköz. Én magam már nyolc éve itt vagyok a táborban, és nekem is élmény minden nyáron, mindig örömmel jövök.