Bajza-gálán léptek fel a diákok

A Bajza Utcai Általános Iskola növendékei léptek színpadra május 25-én délután az Eötvös10-ben, hogy a szülőknek, tanároknak, diáktársaknak egy szép gálaműsor keretében bemutassák tudásukat.

 

 

 

„Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy” – a dalai láma ezen idézetével kezdte köszöntőbeszédét Bódi Csilla, az intézmény igazgatója, majd arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt a Zeneakadémia színpadán dicsőítette a múltat, dicsérte a jelent:

 Bódi Csilla, az intézmény igazgatója nyitotta meg a gálát

– A Bajza nem elitiskola, hanem az érték iskolája szeretne lenni. A történelem sodrában azért maradhatott kiválónak, mert erejét a tudás, a szellem és a tehetség forrásaiból merítette, meríti ma is. Az elmúlt tanév nem fukarkodott sikerekben. Számos tanulmányi versenyen vettek részt a gyerekek és lettek kiválóak. Angol, német, magyar szavalóverseny, éneklő ifjúság, történelem, matematika és sorolhatnám még, mennyi versenyen öregbítették a Bajza nevet. Kemény munka van a siker mögött. Tanár, diák egyformán dolgozott. Mindezek a közös sikerek járultak hozzá ahhoz, hogy a három leendő első osztályunkba összesen 84 fő iratkozott be, kétszer annyi, mint a kerület bármelyik iskolájába – hallhattuk az igazgatótól, aki így folytatta:

A műsort a kicsik kórusa indította

– A siker felelősség is. A szülőnek, tanárnak együtt kell tennie a gyerekek jövőjéért. Hamvas Béla azt írja: „A nagy örökség egyúttal kötelesség. Nehéz helyzet csak ott támad, ahol az ember kötelességét megtagadja. Kultúrában születni nemcsak annyit jelent, hogy élvezni a kiváltságokat, hanem annyit is, hogy előkészíteni az utódok kultúráját.” 

A Zsémbes Zsófi című mesét Sebestyén Emma Lili 1. c osztályos tanuló szavalta el

A két részre bontott gálaműsort a kicsik kórusa nyitotta népdalcsokorral, két trubadúrdallammal, valamint Gyárfás Endre–Balázs Árpád: Tavaszébresztőjével. Osváth Erzsébet Zsémbes Zsófi című meséjét Sebestyén Emma Lili 1. c osztályos tanuló szavalta el, őt követte Wu Yi Alma zongorajátéka, Turbék Noémi (2. b) egy Lázár Ervin-verssel, a 4. a osztály lánykórusa szatmári népdalokkal.

 A 4. a osztály lánykórusa szatmári népdalokkal szórakoztatta a közönséget

Balázs Berta (3. b) Csukás István: A nagy papucstolvaj című versét adta elő, a Tojásmesét pedig 3. a osztály tanulóitól láthatta a közönség. Utánuk Rizdorfer Eszter (7. a) következett gitárral, végül néptánc zárta a programot a szünet előtt: a kicsik (2. b és 3. a) sárközi ugróst és játékfűzést mutattak be.

A Tojásmesét a 3. a osztály tanulóitól láthatta a közönség

A következőkben a néptáncosok (6. a, 7. c, és 8. c) moldvai körtáncokat adtak elő, Long Weiran (5. b) klarinéton játszott, Kántor Péter A könyvespolc előtt című versét Berkin Mábel Lujza (6. a) szavalta, Wang Leyao (7. a) zongorázott, Szász Eszter Sára pedig egy angol verset mondott el. Balázs Ramóna (5. b) altfurulyatudását mutatta meg, Vojnárovits Tamás (8. c) németül szavalt, Szász Eszter Sára (7. a) zongorán játszott, a 8. osztályosok pedig keringőztek. A gálaműsort a felsősök kórusának és hangszeresek előadása zárta.