Amerikából (is) jöttek

Az 1800-as évek vége óta hentesüzlet áll ezen a helyen büszkén – szemközt a Nyugati pályaudvarral. Közel másfél száz év alatt vasutasok sok-sok generációját lakatta már jól sült kolbásszal, hurkával. De az üzemeltető-tulajdonos Pinczi família is lehúzott már itt három évtizedet, a többgenerációs családi vállalkozás áll a vártán, miközben a környezet és a közönség folyamatosan változik.

„Zolika, téged keresnek” – kiáltja teli torokból egy hölgy az egyik kiszolgálópult mögül, amikor megérkezünk, hogy Pinczi Zoltánnal, az alapító fiával beszélgessünk kicsit a legendás hús- és hentesüzlet történetéről. Nemcsak a kisebb, hátsó helyiségekben hallani a kedves, közvetlen invitálást, de talán még a szomszédos török kebabosnál is. Ilyen egy vérbeli családi bolt: sallangmentes, őszinte, összeszokott – a legújabb munkatárs is legalább 15 éve vesz részt a pörgésben. „Zolika” hipp-hopp elő is kerül valamelyik rejtett zugból, és megelevenednek általa a helytörténet legszebb pillanatai. De előtte még egy gyors telefon: „Holnap reggel hétkor lesz friss májas hurka, tessék jönni nyugodtan” – hadarja gyorsan egy törzsvevőnek, aki ezek szerint forró dróton rendeli a hentesárut, közvetlenül az ifjabb tulajdonostól. „Nincs egyedül ezzel, nagyon sokan telefonon mondják be a rendelést, és sokan elvitelre viszik a melegárut is, főleg a mostani időszakban” – magyarázza Zoltán az újabb kori trendekről. A járvány előtt ebédidőben olyan tumultus volt, hogy az utcán a törökig álltak sorba a vendégek – most egy picit szellősebb az üzlet. 

 

 

 

 

Ma már persze nem a vasutasok teszik ki a vásárlók zömét, egyre több a fiatal, néha egész osztályok esnek be az üzletbe kicsit „retrózni”. De a külföldi szó sem ritka, egy Amerikából érkező vendég hívta fel Pincziék figyelmét arra, hogy „úgy mellesleg” megjelent róluk egy egész oldalas cikk a globálisan is mértékadó Traveller magazinban azzal, hogy aki Budapesten jár, térjen be egy kis autentikus lacipecsenyére. A hentesboltnak minden erre irányuló erőfeszítés nélkül, ahogy mondani szokták, jó sajtója van, gasztroblogoktól utazási magazinokig szoktak itt forgatni, anyagot gyűjteni, ajánlókat írni. Hogy mi kell ehhez? Következetes munka, kikezdhetetlen minőség és egy végtelenül elkötelezett csapat, amelynek ez a hely az élete. Az édesapa, az üzletalapító Pinczi József 1992-ben szerezte meg az üzemeltetési engedélyt a Belvárosi Közérttől, és 1997-ben sikerült tulajdonosként is birtokba lépni. Hozzátartozik, hogy Pinczi József nem itt kezdte az ipart: 59 éve van a szakmában, ráadásul a Terézvárosban, korábban a Hunyadi téri piacon dolgozott. Ma is fél ötkor kel, aktívan részt vesz a bolt életében, ahogyan itt dolgozik a fia mellett a lánya is. Időről időre más családtagok is besegítenek, de elmondható, hogy a munkatársak is olyan régóta a csapat részét alkotják, hogy szinte családtagnak számítanak. 

 

 

 

 

A környék rengeteget változott az elmúlt huszonnyolc évben, üzletek jöttek-mentek, a közvetlen szomszéd Szikra mozi is ki tudja hány átalakuláson ment át, gyorséttermek nyitottak-csuktak, de a Pinczi maradt, ami volt: megbízható, barátságos falatozó, nem a legkönnyebb fajtából persze. „Az új, egészséges étkezési trendekről azt gondolom, hogy tessék savanyúságot enni és többet mozogni. A kenyér meg a rántott hús panírja többet árt, mint egy jó sült oldalas” – ez hitvallásnak is beillik Zoltán szájából. A környék változása ugyanakkor kihat az üzletmenetre, kevesebb a háztartás a környéken, kevesebb a helyi lakos, aki tőkehúst vinne haza, rengeteg az új építésű iroda, ahonnan inkább meleg ételt ebédelni zúdulnak le a dolgozók. Pontosabban zúdultak, mert ezt a mostani home office időszakot nem foglalják imáikba Pincziék…

 

Ugyanakkor Zoltán azt mondja, korábban is voltak kifejezetten nehéz időszakok, nem ez az első válság harminc év alatt. Máskor sem volt kolbászból a kerítés, legfeljebb a hentesüzletben, ugyanis messze földön híresek a saját készítésű parasztkolbászok, sütőkolbászok, hurkák, amit otthon füstölnek és szállítanak be az üzletbe. A kolbászok receptjét persze családi titok őrzi, de Pinczi Zoltán annyit elárul, hogy a kompromisszumok nélküli, prémium minőségű fűszerek használata jelenti az egyik pillért. Az alapanyagon nem szabad spórolni: akár 300 kg kiváló kalocsai fűszerpaprikát is elhasználnak egy évben. Az alapanyagnak való húst Debrecenből hozzák jól bejáratott, megbízható beszállítótól. Érdemes tehát ebédidőben itt, a Terézvárosban, a Nyugati mellett kolbászolni…

 

 

Husi, nem husi

Rendhagyó betörés helyszíne volt a Pinczi tíz évvel ezelőtt. A bűnözők alulról érkeztek: a követ feltörve, a pincerendszer felől közelítették meg a boltot. Hogy miért fektettek ennyi energiát egy hentesüzlet kipakolásába a tolvajok? Tévedésből. Számításaik szerint ugyanis a szomszédos ékszerüzletben kellett volna felbukkanniuk, így a gyémántok helyett csupán csirkeaprólékkal, pár szál kolbásszal és némi váltópénzzel távoztak a tolvajok. Arról nem szól a fáma, hogy a híres Pinczi minőség kárpótolta-e őket a tévedésért.



 

 

 

Sült tarja, ahogy Pincziék készítik

 

Hozzávalók:

sertéstarja

sültes fűszersó

mustár

 

Egy szép tarját sültnek való fűszerkeverékkel bedörzsölünk. A húst mustárral megkenjük, és bepácolva egy éjszakára a hűtőben pihentetjük. Másnap 160 fokra előmelegített gőzsütőben megsütjük: egyik oldalát 15, majd megfordítva újabb 10 percig sütjük a húst, saját zsírjában. Almapaprikával, mustárral, friss kenyérrel tálaljuk.  

 

 

Szerző: BK

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség