Adj vért, és ments meg három életet!

Naponta országosan mintegy 1800 véradót kellene toboroznia a Magyar Vöröskeresztnek, de ezekben a covidos időkben sajnos alig akad helyszín, ahol lebonyolíthatják a lakossági véradásokat. Tavaly közel 10 000 eseményen majd’ 380 000 véradó több mint 1 100 000 ember életének megmentéséhez járult hozzá – idén ezek a számok jócskán alacsonyabbak, pedig vérre ugyanúgy szükség van. Doma Csilla véradásszervező kéri a terézvárosiakat, hogy ha tehetik, holnap, vagyis november 25-én 12 és 17 óra között jelentkezzenek önkéntes véradónak a Nyugati pályaudvar Királyi várójába szervezett véradáson.

– Nincs elég vér?

– Szerencsére még nem ez a fő probléma, sokkal inkább az a gond, hogy nehezebben szervezhetőek a véradások, mert a szokásos helyszínek, ahová rendszeresen szoktunk járni, be vannak zárva. Az iskolákba nem léphetnek külsősök, a cégeknél home office-ban dolgoznak az emberek. Nehezen érjük el őket, pedig naponta ugyanúgy mintegy 1800 véradót kell toboroznunk, mint a járvány előtt, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. A Nyugati pályaudvaron 4 óra alatt átlagosan 40 véradó számít optimálisnak, szeretnénk, ha ezúttal is legalább ennyien jelentkeznének.

 

– Egy önkéntes véradó hány ember életét mentheti meg?

– Ahogy a szlogenünk is mondja, „Adj vért és ments meg három életet!”. A levett vért három alkotórészre bontják a vérellátókban, hiszen akinek vérpótlás kell, annak általában adott alkotóelemre van szüksége.

 

– Alapvetően 18 és 65 év közötti egészséges embereket várnak, de most a járvány miatt szigorúbbak a kritériumok. Kik nem mehetnek akkor sem, ha egészségesnek gondolják magukat?

– Például azok, akik az elmúlt két hétben, akár munka kapcsán, külföldön tartózkodtak, vagy a környezetükben volt covid-beteg, akivel 14 napon belül találkoztak. De a helyszínen lévő orvos úgyis alaposan kikérdez mindenkit, és csak az léphet be a váróba, akinek normális a hőmérséklete és minden feltételnek megfelel. Antidepresszánst szedő mentális beteg például nem jöhet, ugyanakkor egy szinten tartott magas vérnyomás vagy egy még nem inzulinigényes diabétesz nem feltétlenül akadály.

 

– Mehet-e olyan, aki felgyógyult a covidból?

– Igen, 3 héttel a teljes gyógyulást követően plazmamintavételre várjuk azokat, akik átestek a betegségen. Legyen náluk igazolás arról is, hogy valamikor pozitívak voltak! A teljes plazmalevétel nem itt történik, a véradók csak mintát adnak, melynek a vérellátóban alaposan megvizsgálják az ellenanyag-tartalmát. Ha elegendő, akkor nagyjából 2 hét után telefonon értesítik a véradót a továbbiakról, és a tényleges plazmavétel körülményeiről.

 

– Lehet-e véradás előtt enni?

– Igen, lehetőleg nem túl zsíros ételeket, a bő folyadékbevitel viszont kifejezetten nagyon fontos.

 

A nyilvános véradási helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt és az OVSz honlapján tájékozódhatnak. A héten a szomszédos kerületekben is tartanak kiszállásos véradásokat: 26-án és 27-én például a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai székházában (V. kerület) lehet 11 és 18 óra között önkéntes véradónak jelentkezni, de 27-én 13 és 17 óra között a XIII. kerületi Népszigeten, a Budapesti Evezős Egyesületnél is várják a véradókat.

 

Szöveg: Csejtei Orsolya