A zsidó áldozatokra emlékeztünk

Az 1945 telén elhurcolt zsidókra emlékeztek január 8-án a svéd követség egykori „védett háza” előtt.

A sűrű havazással kísért, csontig hatoló hideg és Verő Tamás rabbi imájának szívbe markoló hangjai együtt borzongatták a svéd követség egykori „védett háza” előtt összegyűlteket január 8-án délután.

 

 

Dóczy Péter színművész Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el
 

Egy megemlékezést tartottak itt, a terézvárosi önkormányzat a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. közreműködésével ugyanis évek óta gondot fordít arra, hogy ne merülhessen feledésbe a háború utolsó napjaiban elkövetett szörnyű gaztett, amely több száz zsidó polgártársunk életébe került. A féktelen terror napjaiban a nyilasok számára már a védett ház sem jelentett visszatartó erőt, és hetvennégy éve rátörtek a Jókai utca 1.-ben menedéket találókra. Míg a nőket és a gyerekeket Raoul Wallenbergnek és a svéd nagykövetség munkatársainak sikerült a gettóba menekíteniük, addig az itt elfogott férfiakra a kínzás és a Dunába lövés várt.

 

 

Verő Tamás rabbi imával és a 74 éve történtek felidézésével emlékezett a tragédiára

 

1945 januárjában a nyilasok az utolsó napjaikat élték a szovjet seregek által bekerített Budapesten, s minden mindegy alapon, a diplomáciai mentességeket semmibe véve kegyetlen brutalitással gyilkolták a zsidókat és a zsákmányon marakodva gyakran egymást is.

 

A keddi megemlékezés elején Dóczy Péter színművész Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el. Ezek után Verő Tamás rabbi emlékező beszédében felidézte azt a vasárnapot, amelynek éjszakáján a tragédia megtörtént. „Ha nem így végződik, ez akár a családok napja is lehetett volna, vidám zsibongással, beszélgetésekkel, együttléttel. A zsibongás, a hangok vasárnap még felhangoztak, ám hétfő reggelre elcsendesült ez a ház. Ez a csönd pedig talán mind a mai napig érződik. Mostani megemlékezésünkkel próbáljuk ezt a csöndet megtörni” – hallhattuk a rabbitól, aki emlékeztetett arra is, hogy a Tórából, Mózes öt könyvéből ezekben a hetekben egy olyan történetet olvastak fel, amely a tíz csapás története. Ennek során a zsidó nép a megmenekülés útja felé fordult.

 

– Szinte már itt is lehetett hallani az orosz seregek támadásának zaját, az itt lévő lakókat a halálba hajszoló nyilasok mégsem tudták megvárni ezt a pár napot. Az imával, amit elmondok, emlékezzünk az ártatlanul elhurcoltakra! Arra az éjszakára, amikor ők elhagyták ezt az épületet. Emlékezzünk rájuk, ne hagyjuk, hogy a csönd uralkodjon el! – mondta Verő Tamás rabbi. Az ima után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés köveit és virágait a Jókai utcai ház bejáratánál lévő emléktábla alatt.