A vásárlók hazamentek

Az egyesült Budapest 30 éves történetének addigi legnagyobb szerencsétlensége történt 1903. augusztus 24-én, amikor tűzvész pusztította el a Kerepesi (ma: Rákóczi) út és Klauzál utca sarkán álló Párisi Nagy Áruházat. A tűzvészben az épület porig égett, az eset több mint 30 halálos áldozatot követelt, ám e katasztrófa – abszurd módon – a hazai kereskedelem nagy sikertörténetének, majd későbbi kudarcának is az első epizódja volt.

A leégett üzletház tulajdonosa, Goldberger Sámuel Gottlieb nem nyugodott bele, hogy Budapest Párisi Nagy Áruház nélkül maradjon. Ezért nyolc évvel később egy másik helyen, az Andrássy út 39.-es számú házban megnyitotta – ahogy a korabeli sajtó beszámolt róla – „a főváros legújabb csodáját, a magyar méreteket szokatlan merészséggel átlépő és ez ideig példa nélkül álló vállalkozást”. A hétemeletes márványpalotának nevezett áruházat akkoriban okkal tartották a csoda megtestesülésének: a látvány, a pompa olyan tobzódásával találkozhatott itt a korabeli vásárló, ami addig teljesen hiányzott a hazai kereskedelem eszköztárából.

 

 

 

Goldberger Sámuel és testvére, Henrik már az első Párisi Nagy Áruházat is a „pólyától a koporsószögig” választék jegyében emelte 1898-ban, a szerényebb anyagi körülmények között élőket megcélozva. Kis túlzással, ők voltak az első hazai tömegárucikk-kereskedők: nagy tételben szerezték be az árukészletet, és minimális haszonnal adták tovább, ezért az árakban szinte verhetetlenek voltak. Mivel a hamar népszerűvé vált áruház üzleti modellje a már-már beteges spórolásra is épült, törvényszerű volt, hogy ez előbb-utóbb a visszájára fordul. A Kerepesi úti üzletben nemcsak a kulisszák, de a biztonság – konkrétan a tűzbiztonság – is szerénynek volt mondható. Bár az soha nem derült ki, hogy az alapvető intézkedések elhagyása mögött kapzsiság vagy szimpla tudatlanság állt. Goldbergerék felelősségét nem vizsgálták.

 

 

Kaszinóból luxusáruház

 

Nem tudni, mi lehet az oka annak, hogy Goldberger Sámuel a pokoli előzmények ellenére is ragaszkodott a Párisi Nagy Áruház elnevezéshez, de az bizonyos, hogy tanult a korábbi hibáiból, és az új helyen mindent máshogy rendezett el, mint a jogelődnél. A vállalkozó 1909-ben indította be projektjét, amelynek első lépéseként a birtokába került Andrássy úti épületet – ahol addig a Terézvárosi Kaszinó székelt – teljesen átalakíttatta. A tervezéssel Sziklai Zsigmond építészt bízta meg, és az eredmény mai szemmel is lenyűgöző lett. A szecessziós stílusú, ívelt homlokzatú bejárat a megtestesült nagyvonalúság, ahogy a ház átriumos belső kiképezése is. Az építők az akkor alig ismert vasbetonnal dolgoztak, ezért az épület szerkezete masszívabb lett, így kreatívabb építészeti megoldásokra is lehetőség nyílt. Meghagyták a kaszinó Paulay Ede utcai szárnyát, de ennél sokkal fontosabb, hogy nem nyúltak az egykori bálteremhez sem, ahol a mai napig Lotz Károly 12 foglalkozást allegorikusan ábrázoló freskói láthatók.

 

A korabeli beszámolók szerint „már a földszinten elkezdődnek az áruosztályok, s fel, egészen az ötödik emeletig” tartanak. 1911-ben az is újdonságnak számított, hogy létezett külön sportrészleg, férfi-, női konfekció és kötöttáru osztály, de szolgáltatásokban sem volt hiány: két büfé és egy fodrászszalon várta a vevőket, akik szükség esetén orvosi ellátást is kaphattak. 

 

 

 

 

Aki nem akart lépcsőzni, az mehetett lifttel, egészen föl, a tetőn kialakított sétányig, ahol az ígéret szerint „zenekar fogja a közönséget szórakoztatni”, és ami „nyáron teniszpályává, télen korcsolyapályává alakítható”. Habár a megnyitó idején tapintatosan nem említették a tűzvészt, annál több szó esett a biztonsági berendezésekről: nemcsak közvetlen telefonkapcsolat volt a tűzoltósággal, de alkalmaztak egy profi tűzőrt is, akinél egy „elmésen megszerkesztett automatikus készülék azonnal jelzi, hogy hol, melyik osztályon támadt tűz”. Továbbá kiépítettek egy olyan „fecskendő- és esőcsináló hálózatot is, amely saját akkumulátora erejével, óriási nyomással szorítja fel az összes csövekben a vizet, egészen a hatodik emeletig”.

 

Goldberger Sámuel semmit nem bízott a véletlenre: nem a saját feje után ment, hanem jó érzékkel és kellő ízléssel lemásolta azt a luxusközeget és biztonságtechnikát, ami Nyugat-Európa nagyvárosaiban már korábban elterjedt. A vevők szeme pedig nemcsak az árubőségtől, de az impozáns látványtól is káprázott, ami azt eredményezte, hogy minél több mindent akartak „hazavinni” az élményből.

 

Volt azonban valami, amivel Goldberger Sámuel nem számolt: a történelem. A Párisi Nagy Áruház épp népszerűsége csúcsára ért, amikor kitört a világháború, s hamarosan nyomorúság, válság, forradalmak és mérhetetlen szegénység árasztotta el Budapestet.

 

 

 

 

Népköztársaság útja és Divatcsarnok

 

A tizedik évfordulóját már korántsem ereje teljében ünnepelhette az áruház, Goldberger kifogyott az ötletekből, pedig az infláció miatt bátran emelhetett árat, nem szólt érte senki. A csődöt elkerülendő az áruház osztályait bérbe adták, és ennek a korábbi egységes arculat, valamint a színvonal látta kárát. Az Andrássy úti palota továbbra is fényűzőnek tűnhetett a külső szemlélő számára, az áruház eredeti pompája azonban a húszas évek végére szimpla kiskereskedelemmé redukálódott – annak minden bazári tartozékával megfejelve. Ráadásul 1926-ban a Blaha Lujza téren megnyílt a Corvin Áruház, amely mindenben lepipálta a riválist: újabb volt, korszerűbb, talán olcsóbb is. A hanyatlást leginkább Goldberger azon húzása szemlélteti, hogy 1931-ben engedélyt kért és kapott arra, hogy az áruház bejáratával szemben üzemeltessen egy amerikai fánksütő gépet, ami nemcsak büdös, de hangos is volt, miközben tömegével ontotta a hatfilléres édességet. 

 

A Párisi Nagy Áruház a lejtmenet ellenére sokak számára komoly bevásárlóközpont és bizonyos dolgokban legyőzhetetlen maradt. Karácsonyi játékvásárát például, amely nagyon jelentős kedvezményekkel járt, a Corvin sem tudta lepipálni.

 

Az épület csodával határos módon vészelte át Budapest ostromát, de miután államosították, raktározásra használták 1956 végéig. Ezt követően, 1957. január 2-án ismét áruházként nyílt meg – immár Népköztársaság útja 39. alatti címen –, a neve pedig Divatcsarnok lett, annak ellenére, hogy Magyar Divatcsarnok néven akkor már működött egy áruház a Rákóczi úton. A megnyitón a Király utcai templomig állt a sor, az áruház vezetése pedig egy sor újítással állt elő. Nemcsak budapesti, de vidéki házhoz szállítást is vállaltak, a női készruha osztályon pedig minden vevő kapott egy kartonlapot, amelyre a ruhája méretét, illetve az eladó nevét kellett ráírnia, így a vevő, ha másik ruhát akart választani, csak leadta a céduláját – akkoriban szó sem lehetett arról, hogy a vásárlók maguk válogassanak.

 

 

 

Húsz év magány

 

A Divatcsarnok a Centrum áruházhálózat tagjaként próbálta elhitetni a szocializmus éveiben, hogy nincs is itt akkora hiánygazdaság, csakhogy ekkor még sokan éltek azok közül, akik már a Párisi Nagy Áruházban is bevásárolhattak. Ők pedig nosztalgiázás közben elszörnyedhettek azokon a barmolásokon is, amiket az ötvenes-hatvanas években műveltek az épülettel: például a Lotz-teremben rendezték be a bútorosztályt, és korszerűsítés címén PVC-vel burkolták le az egészet. Az Andrássy úti épület 1967-ben kapott műemléki védettséget, és 1999-ig működött Divatcsarnokként. 

 

 

 

 

Noha akadt külföldi érdeklődő, 2001-ben állami birtokba került, és egy ideig a Műcsarnok ideiglenes kiállítóhelyeként működött. Később azt beszélték, hogy a New York-i Guggenheim Múzeum gyűjteménye kap benne helyet, de ebből ugyanúgy nem lett semmi, mint a szintén beharangozott Magyar Pompidou Központ elképzelésből. Végül 2006-ban ugyanaz a belga–francia cég, az Orco Property Group jelentkezett be érte, amelyik már 2000-ben is szerette volna megvásárolni. A vételár 3 milliárd forint volt, a cég ezután kezdett hozzá a felújításhoz, maximálisan figyelembe véve a műemléki vonatkozásokat is. Az immár Párisi Nagyáruház névre hallgató és bérelhető épület 2009 tavaszán nyílt meg, legnagyobb bérlője az Alexandra könyvterjesztő vállalat volt, sőt a tetőt is megnyitották, ahol étterem nyílt. A második aranykornak tűnő időszak 2017-ig tartott, amikor is az Alexandra csődbe ment és elhagyta az épületet. 2018-ban az Andrássy Élményközpont ideköltözéséről és fantasztikus kiállításairól szóltak hírek, illetve arról, hogy a könyvesház idején nagyon népszerű kávézó újranyit, ám ez sem tartott soká: az épület a járványhelyzet miatt ismét zárva van, bejáratán a táblák bérbe adó helyiségeket hirdetnek.

 

 

Szöveg: Legát Tibor