A totózók szerencsére nem zártak be

A koronavírus-járvány a 65 éven felülieket veszélyeztette leginkább, a halálos áldozatok többsége is ebből a korosztályból került ki. Terézvárosi idősekkel beszélgettünk arról, hogy ők hogyan élték meg a karantént és mennyiben változtatta meg az életüket a világjárvány.

„Feltegyük a maszkot, amíg társalgunk, vagy elég jelzésszinten a fülünkre akasztva tartani? Hányan üljük körül az asztalt? Meglesz a másfél méteres biztonságos távolság?” – záporoztak a kérdések a Terézvárosi Gondozó Szolgálat (Tegosz) Benczúr utcai idősek klubjában, amikor a társalgóban gyülekeztek beszélgetőtársaim. A klub törzstagjai szívesen vállalkoztak a beszélgetésre, mint mondták, örülnek, hogy újra naponta találkozhatnak a többiekkel, a karantén alatt ugyanis nélkülözniük kellett egymás társaságát.

 

A Tegosz idősek klubja a koronavírus-járványra reagáló veszélyhelyzet miatt március 12-én zárt be Terézvárosban, és június 22-én fogadta újra a szépkorúakat. 

 

 

Kovács Zoltánné Gabi néni, Lelkes József és Mátrai Tibor a beszélgetés közben

 

 

Naponta telefonáltak

 

„Az első perctől fogva mindenkit biztosítottunk arról, hogy nem hagyjuk magára, és minden lehetséges módon segítünk a járványhelyzet ideje alatt. Mindennap felhívtuk a klubtagok nagy részét, érdeklődtünk a hogylétük felől. Többekhez személyesen is ellátogattunk, még akkor is, ha nem kértek egyéb segítséget. Természetesen a bevásárlást, a gyógyszerkiváltást, az ebéd-házhozszállítást is folyamatosan segítettük. Minden alkalommal felkínáltuk a klubtagoknak az összes lehetséges támogatási módot, és arra biztattuk őket, hogy mondják el az igényeiket. A veszélyhelyzet közepe felé többen vették igénybe a lehetséges pluszszolgáltatásokat, ekkor ugyanis már érzékelhetővé vált, hogy egyhamar nem áll vissza az élet a normál kerékvágásba” – idézte fel Király Melinda, az idősek klubjának vezetője, hozzátéve, hogy a vészhelyzet alatt a Tegoszban dolgozók kiváló csapatmunkát végeztek, mindenki kivette a részét a speciális feladatokból.

 

Többen ebédet szállítottak házhoz, új ebédigénylések felvételét intézték és természetesen a napi telefonálásokat bonyolították a klubtagok felé, ami napi 30 hívást jelentett átlagban. Emellett a bezárt óvodák és iskolák gyermekétkeztetését is intézték az egész kerületben. A vészhelyzet alatt – a kerületi Vöröskereszt és a Tegosz intézményvezetőjének együttműködése eredményeként – élelmiszercsomagokat is osztottak a klubtagok számára, amelyeket egy önkéntes segítő és Király Melinda a kerületi önkormányzat közreműködésével juttatott el a terézvárosi idősek otthonaiba. Ez a munka két napot vett igénybe, és újabb lehetőséget teremtett arra, hogy személyesen is érdeklődjenek az otthonaikba kényszerült idősek állapota, hogyléte felől. 

 

„A napi telefonbeszélgetések jó hangulatban teltek, biztosítottuk a klubtagjainkat, hogy számíthatnak ránk, és amint lehet, személyesen is találkozunk. Megbeszéltük, milyen volt az ebéd, melyik filmet nézik meg a tévében, éreztettük velük, hogy »itt vagyunk«, és meglátogatjuk őket, amint lehet” – mesélte Király Melinda.

 

 

„A legrosszabb a bizonytalanság volt" - mondta Leba József

 

 

Nem volt koronavírusos ismerős

 

Beszélgetőtársaim mindannyian leszögezik, hogy a járvány alatt figyelték a híreket, minden csatornán keresték az új információkat, és ezekből igyekeztek tájékozódni.

 

„A legrosszabb a bizonytalanság volt. Egy teljesen új betegséggel álltunk szemben, amiről még az orvosok, a tudósok is nagyon keveset tudnak, így eleinte sok, egymásnak ellentmondó hírt hallottunk. Nem volt könnyű kiigazodni a tanácsok, az új szabályok, az intézkedések között, de igyekeztünk naprakészek lenni, ha kellett, egymástól is érdeklődtünk. Az persze elég aggasztó volt, hogy nincs meg a vakcina, a védőoltás, de még a gyógyszerekkel is csak kísérleteznek, és a halottak között a legtöbb a mi korosztályunkból került ki” – beszélt a járvány során megélt érzéseiről Leba József, aki a többiekkel együtt felidézte, hogy az 1960-as években éltek át hasonlót. Egy száj- és körömfájásjárvány idején főleg a vidéken fordult elő, hogy egész településeket zártak le, és nagy gondot fordítottak a fertőtlenítésre, a megelőzésre. Azonkívül egyikük sem találkozott ilyen nagy méreteket öltő fertőzéssel, ilyen világjárvánnyal, a spanyolnátháról is csak történeteket hallottak.

 

 

Molnár Lászlóné Terike: "Az első hónap nagyon könnyen eltelt, ám utána már nehezebben viseltük a bezártságot."

 

 

Érdeklődésemre, hogy bárkinek az ismerősei között van-e olyan, aki megfertőződött a koronavírussal, esetleg kórházban ápolták, mindannyian nemleges választ adtak. Mint mondták, ők is csak a hírekből értesültek a budapesti idősotthonokban történt tömeges fertőzésekről, és sem rokonuk, sem barátjuk nincs az áldozatok között. A kerületben lévő, Rózsa utcai Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonában történtekről, a sok betegről is csak a médiából értesültek.

 

Nekivágtak a városnak

 

„Én egyedül élek, és beteg is vagyok, ezért kicsit megijedtem, amikor bezárt a klub. Naponta jártam ide, itt étkeztem, szeretem a foglalkozásokat, programokat, így el sem tudtam képzelni, mi lesz velünk, ha sokáig nem jöhetünk. Szerencsére azonban elmondhatom, hogy jól átvészeltük ezt a három hónapot, és ez a klub dolgozóinak köszönhető. Lelkiismeretesen foglalkoztak velünk, telefonáltak mindennap, aminek nagyon örültem, hiszen végre emberi szót hallhattam. Hozták az ennivalót, segítettek, amiben csak tudtak, tartották bennünk a lelket. Egyszóval: törődtek velünk, amiért hála és köszönet jár nekik” – fogalmazta meg érzéseit Mátrai Tibor, a jelenlévők pedig láthatóan egyetértettek vele.

 

 

Teller Károlyé Ilike kezét a fertőtlenítő marta ki

 

 

Molnár Lászlóné Terike Tiborral ellentétben nem egyedül, hanem családban él, így vészelte át a karantént is. Mint mondta, az első hónap nagyon könnyen eltelt, ám utána már nehezebben viselték a bezártságot: „Mindennap néztük a tévében az operatív törzs tájékoztatóit, alig vártuk, hogy Cecília főorvos asszony előadja az aktuális tudnivalókat, ám abból már nagyon elegünk volt, hogy korlátozták a szabadságunkat. Először a lakáson belül, illetve a kertben igyekeztünk elviselni a karantént, szobabicikliztünk, ám egy idő után már a depresszió tüneteit kezdtük észlelni magunkon. Akkor aztán bátorságot vettünk magunkon, felhúztuk a maszkot és nekivágtunk a városnak.”

 

A sok tisztogatástól, fertőtlenítéstől Teller Károlyé Ilike keze bizony kiütéses lett, ő ezzel a kellemetlenséggel is megküzdött a karantén alatt: „A gumikesztyűt nem bírom, és annyit használtam az erős szereket, hogy azok rendesen kimarták a bőrömet. Szerencsére az orvosom jól ismer, tudja, hogy hajlamos vagyok az ilyen bőrbajokra, ezért aztán telefonon szépen elmondtam a tüneteket, ő meg írt rá gyógyszert. Maszkokat még a járvány legelején tudtam venni, talán vicces, de még a Franciaországban élő lányomnak is majdnem én küldtem, mert bizony feléjük is hiánycikk volt egy jó darabig.”

 

A mindig vidám Lelkes József azt bizonygatta, hogy most aztán érvényt nyert a jó magyar közmondás: Tisztaság fél egészség! Ő maga nem igazán szereti a bezártságot, nem is elégedett meg a telefonos kapcsolattartással, és – betartva az óvintézkedéseket – gyakran nyakába vette a várost. Meglátogatta például a klub korelnökét, Kovács Zoltánné Gabi nénit is, aki már elmúlt 90 éves. Természetesen csak a kaputelefonon beszélgettek, de Gabi néni mindig nagyon örült a látogatóknak. „Szerencsére a totózó nem zárt be a járvány alatt sem, így aztán zavartalanul hódolhattam a szenvedélyemnek. Az igazi tragédia az lett volna, ha nem fogadhatok…” – kacagott a többiekkel együtt József, aki klubtársaival együtt láthatóan jól viselte a karantént, és már együtt készülnek a Tegosz által nyár végére tervezett dunabogdányi üdülésre.  

 

 

"Törődtek velünk, amiért hála és köszönet jár” – fogalmazta meg érzéseit Mátrai Tibor

 

 

102 éves is volt a gyógyultak között

 

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László Kórház) infektológus főorvosa az operatív törzs egyik online sajtótájékoztatóján elmondta: A koronavírus-járvány kezdete óta ismert, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve. A koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezők között elsőként az életkor szerepel. A betegség miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81, a férfiaké 77 év, azonban tudunk olyan 102 évesről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok idős pedig tünetmentesen vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

 

Szerző: Gajdács Emese

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu