A Liget felől unottan fújt a szél

Hidegháborús kém vegzálta az embereket a Lövölde téren, furcsa, hangszer nélküli utcazenész léggitározott a köröndön, üldözéses jelenetek zavarták meg Terézváros nyugalmát. Csak néhány azon szokatlan események közül, amelyekbe az Ez is Terézváros klippályázat nyertes előadói és rajtuk keresztül a járókelők keveredhettek az utóbbi hetek klipforgatásai során, melyeket eredetileg november 30-ig kellett volna az előadóknak befejezniük, de a járványhelyzetre való tekintettel a határidő 2021. február 28-ára módosult.

 

Lövölde tér. Hideg van, ahogy a dal szerint mindig. Egy a hetvenes évekből itt ragadt kalapos figura, bézsszínű, afféle mutogatós ballonkabátban leül egy fekete ruhás gyanús alak mellé a trolimegálló padjára. Valójában nem az alak, hanem annak bőr aktatáskája izgatja – néhány feszült másodperc után hirtelen felkapja, és rohanna el, ám az alak szemfülesebb a vártnál. Kiragadja menekülésnek induló emberünk kezéből a táskát, és veszettül püfölni kezdi vele. Nem lehet nem odafigyelni a jelenetre, a trolimegállóban ácsorgók mégis szemérmesen félrenéznek. Egy kicsit odébb is húzódnak, jobb nem belekeveredni – gondolhatják. Aztán a fekete ruhás fickó visszasétál a padhoz, a ballonkabátos mellé ül, és kezdődik minden elölről, mint az Idétlen időkig című filmben. 

 

 

 

 

Ne röhögd el!

 

A helyzet nem egyértelmű, a tér nincs lezárva, nem rohangálnak mellényes figurák csapóval a kezükben, nincs több kameraállás, az asszisztensek sem tartóztatják föl a járókelőket, kis türelmet kérünk, forgatunk! jelszóval. Aki oda mer nézni, annak hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami filmszerű készül – felbukkan a rendező, „Ne röhögd el!” – kiált rá a ballonkabátosra, aki láthatólag minden idegszálával próbálja komolyan venni a fapofát –, mégsem kíváncsiskodnak az emberek. A megállóban egy idősebb asszony rá is szól a vele lévő kiskamaszra, hogy ne bámészkodjon, „ki tudja, micsoda provokatőrök próbálják hergelni itt a népet”. Jön a troli, elviszi a közönséget, érkeznek új várakozók, de ők is meglepően szemérmesek. Fél szemmel azért az újra és újra megismétlődő jelenetre sandítanak, de mire megengednének maguknak egy igazán kiadós kukkolást, jön a következő járat. Azért van, aki találgatja, ki lehet a ballonkabátos férfi. Egy idős úr, amolyan bácsikaforma esküszik rá, hogy Hirtling Istvánt látja, de a felesége rögtön leoltja: „Az eszed tokját, Gyuri, nem látod, hogy ez egy gyerek? – mondja, majd kinéz, jön-e a troli, és már úgy teszi hozzá, inkább csak maga elé motyogva, hogy „Eltévedtél papa az időben vagy 40 évet…”

Bár Gyuri bácsi Hirtlinggel tényleg elég rendesen mellélőtt, a felesége félig-meddig beletrafált: a klip, amely az Ez is Terézváros videóklip-pályázat egyik nyertese, Petruska András dalához, Kern András Lövölde terének feldolgozásához forgott, stílszerűen és szöveghűen a Lövölde téren, tartalmilag egy 1970-es évekbeli kémtörténetet jelenít meg. „Hányszor vártalak ott a télben / Volt úgy is, hogy hiába…” – énekli a zenész, csak épp közben nem (biztos), hogy a szerelmére gondol. A klip szerint biztos, hogy nem. Egy régi, félbetépett, Kossuth-arcképes papír 100 forintos másik felét keresi mindenfelé, és gyanús mindenki, aki nem vegyül eléggé az utca népével: a fekete ruhás aktatáskás épp úgy, mint a hajléktalan, az idős néni, de még a gyrosos is. 

 

 

 

 

Kicsit tényleg Hirtling István-os

 

Újabb jelenet forog: Petruska András egy bokor mögül kukkolja a kukában elmerült hajléktalant, aki egy arra járótól az ujjaival suskát mutatva próbál pénzt koldulni, ergo „nyilvánvaló”, hogy csakis nála lehet a keresett százas másik fele. A jelenetet újra és újra megismétlik, vissza a bokor mögé, gallérigazítás, kukkolás, vegzálás, csapó 124. Szemlélőként nem tudok elképzelni unalmasabb dolgot egy forgatásánál. Órák alatt lényegében percekben mérhető a hasznos idő. Aztán végre történik valami különös. A Lövölde téri zárt parkocska mellett lassan, méltóságteljesen elmegy egy fekete Volga. Nem csak én figyelek fel rá, hirtelen a stáb is lázba jön: kiderül, hogy a több mint 40 éves járműmatuzsálem kellék, a forgatásra jött, a látvány egyik kulcseleme lesz. Ebédszünet. Mindenki megrohamozza a járgányt, körbeveszik, beleszagolnak (igazi Volga- és Lada-illata van), a sofőr kiszáll, a csomagtartóból előkap egy régi BM-es rendszámot, kérdezi, hogy lecserélje le az igazit. Naná! Gyermeki lelkesedés csillog mindannyiunk szemében. Hirtelen a Volga elviszi a show-t, főszereplő lesz, pedig épp nem is megy a kamera. Petruska is odapróbálja magát mellé – jól mennek egymáshoz, illik a nagy, fekete kocsihoz a ballonkabát és a kalap. Meg Petruska kissé hunyorgó, távolba révedő tekintete. Ahogy nézem, megértem Gyuri bácsit: kicsit tényleg Hirtling István-os – 40 évvel ezelőttről.

 

 

 

 

Kell hozzá merészség

 

A terézvárosi önkormányzat klippályázatának nyertesei – szám szerint 17 egyéni előadó és zenekar – eredetileg november 30-ig kellett volna, hogy bemutassák az elkészült klipjeiket. A járvány sajnos nagyon megnehezítette a forgatásokat – jó néhány helyszín egészségbiztonsági okokra hivatkozva nem adta magát, életbe lépett a rendkívüli jogrend, így az előadóknak kreatívan újra kellett  tervezniük a koncepciót. Azért néhány külső helyszín maradhatott, így aki szemfülesen járt-kelt az elmúlt hetekben, hónapokban beleakadhatott fura helyzetekbe, szokatlan történetekbe, a fent leírt kémhistóriába, egy Hunyadi téri westernbe, egy Kodály köröndi léggitározásba vagy egy szerelemvadászós ámokfutásba.

A hosszabbtásnak köszönhetően november 30-a helyett február 28-ig kapott lehetőséget a nyertes 17 előadó, hogy egy-egy napra kicsit átformálja Terézvárost, új jelentést, tartalmat, töltetet adva épületeinek, köztereinek. Ahogy egy korábbi számunkban már megírtuk, SONYA a Hunyadi téri vásárcsarnok fejépületét szabta rá puszta jelenlétével az Aranyéletre, annak is a legsötétebb tónusaira; a Makám együttes klipjében pedig angyal száll le Terézvárosra és végigsétál például az Andrássy úton, de hogy mi célból, azt a klippremierig nem árulhatjuk el. A napokban készült a Magidom zenekar gegparádéja is, így ha valaki az Abbey Roadhoz és a Beatleshez hasonlóan látott zebrán vonulni öt fiatalt, akkor nagy valószínűséggel a Magidom forgatásába botlott. Az ő kisfilmjük a szó legszorosabb értelmébe vett terézvárosi promóció: a fiúk többek között bejárták a kerület nevezetességeit, és azokat a világ 7 csodájaként állították be, önironikusan „ráülve” Terézváros hangulatának, csodájának hullámaira, hogy „végre rájuk is odafigyeljen valaki”. „Srácok – szólt az Úr helyett a menedzser –, én nagyon becsülöm, hogy évek óta próbálkoztok, de ez már lassan nekem is kínos. Lasszóval kell fogni az embereket a koncertjeitekre, a fesztiválokon még poénból sem merül fel a nevetek. De most nyertem nektek egy zsák pénzt a terézvárosi önkormányzattól. Semmi susmus, tök tiszta az egész. De feladat is van vele: klipet kell csinálni! Egy kikötés is van: Terézvárosról szóljon. Mutassuk be a kerület értékeit, vibe-ját, ilyenek… Érthető? Tegyétek oda magatokat légy szíves… Ez tényleg a legutolsó esély.” Persze játék és humor az egész, de azért egy jó adag merészség is van benne.

 

Szerző: Csejtei Orsolya

Fotók: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség